Babcsenko amúgy – a hazaáruláson túl – egy jelentéktelen alak, nem hiszem, hogy bármi szüksége lenne az FSZB-nek (a hírhedett KGB utódszervezete) a legyilkolására. A jeles emberbaráti szervezet egyébként sem híres arról, hogy olyan piti bérgyilkosokkal dolgoztasson, akik egyrészt nem azok, másrészt azonnal rájuk vallanak. Ennyi erővel a névjegyüket is rátűzhetnék az áldozatra. Ilyet csak a Moszad szokott tenni, de ők direkt, mert egyrészt nekik elnézik, másrészt meg szeretnék, ha az áldozat tettestársai tudnák, hogy mi vár rájuk.
Amióta kiderült a furcsa feltámadás a haladó sajtó, világszerte és itthon is nagyon szeretné elfelejteni. A mi helyzetünk amúgy is nagyon furcsa Ukrajnával kapcsolatban. Nekem erről az az anekdota jut eszembe, mely szerint mikor hadat üzentünk a második háborúban az USA-nak, akkor az amerikai külügy megkérdezte, hogy mi bajunk van velük. A nagykövet azt válaszolta, hogy semmi. Akkor kivel van bajuk – hangzott a kérdés. A románokkal – válaszolta a követ. Akkor miért nem nekik üzennek hadat? Mert ők a szövetségeseink.
Nekünk az ukrán kisebbségek ügyében az oroszok a természetes szövetségeseink. Csakhogy, lévén NATO és EU tagok kötelességünk elítélni őket azért, amit mi is szívesen csinálnánk, ha módunk lenne rá. Ezzel a problémával pedig sokáig együtt kell élnünk. A jelen állás szerint hamarabb kap méhnyakrákot Conchita Wurst, minthogy Ukrajnából normális ország legyen.”