A fenntartható fejlődés mítosza

„Talán itt romlott el, amikor kimondva kimondatlanul nem vállal felelőséget testvéréért. Az egy másik narratíva, hogy bizonyos magyarázatok szerint itt már a nomád és letelepedett életmód csapott össze. A letelepedett nyert. 

A büntetés nem halál, hanem a föld nem adja teljes termőerejét, és telve lesz a gyilkos indulattal, versengéssel a föld. 

A probléma, hogy a föld lakossága exponenciálisan növekszik. Bár a földművelés egy darabig ezt a növekedést tudta követni, segíteni, talán még katalizálta is a folyamatot. Mára azonban már látszanak a gondok. A termelés lineárisan növekszik. A népesség pedig minél többen vagyunk annál gyorsabban, hatványozottan nő. Eljött az pillanat, amikor a termelés nem ott és nem annyi, mint ahol, és amennyi kellene. Azok a döntéshozók, akik szemellenzősen ( arra a kicsi időre míg mi élünk már minek változtatni) szemben az emberiség érdekeivel, mind technológiailag, mennyiségileg, társadalmilag csak szűk érdekeknek megfelelő döntéseket készítenek elő és visznek véghez, nagy szavak nélkül mondható, hogy nemcsak az emberiség, de a Föld biológiai sokszínűségének is sírásói.

Régebben olvastam hogy Ausztrália őslakosai, az abók a megváltozott életmódhoz nem igazán tudtak alkalmazkodni. Ők nomád életmódból kerültek méltatlan helyzetbe. Vándorló, gyűjtögető életmód helyett le kellett telepedniük. A rendszeres munkát nem bírták ( gondolom ez bioritmus, pszichés meghatározottság is). Segélyből élők lettek, maguk helyét jobbára nem találták, alkohollal és droggal és persze az összes következménnyel küzdöttek. Elhíztak, idegrendszeri betegségek kínozták őket. Sok volt a bűneset közöttük. A gyerekeiket pedig egy időben elvették, hogy beszoktassák a társadalomba. Azonban volt egy adott pillanat, amikor kisebb csoportban visszaálltak a gyűjtögető életmódra. Láss csodát. Elmaradt az alkohol és lefogytak és kapcsolataik rendbe jöttek egymással. Nyilván nem úgy a többségi társadalom telepeseivel. Ez az életmód kevésbé hatékony. Kevesebb embert tart el ugyanakkora terület. Ez nem intenzív gazdálkodás. Ez együtt mozog az adott terület élővilágával, mondhatni ökologikus.

Ebben éltek a különböző őslakosok szerte a Földön. És jól. 

Szerintem a versengés és az emberben elültetett önzés, hatalomvágy ezt a fajta együttélést borította fel. Mikor már nem felelős Isten felé, mint egy objektív külső meghatározó hatalom felé, akkor magát teszi meg a legvégső célnak, hatalomnak. Az ember megistenülése pillanatában egyúttal halálra is ítéli magát.”