Válldobás

„Dávid Góliát, Nemecsek a Pásztorok, a parányi Finnország a szovjet monstrum ellen a téli háborúban. Hát persze, hogy Dávidnak, Nemecseknek, a finneknek drukkolunk, és nem sejtjük, hogy minden idők legkülönösebb, legabszurdabb BL-döntőjének leszünk szemtanúi.

Felgyorsul a pulzusunk, ahogy a varázslatos Szalah-val az élen egyik látványos Pool-támadás gördül a másik után a béna óriás kapuja felé.

És akkor fél óra múltán megtörik a varázs. Szalah és Sergio Ramos karja egymásba fonódik, a világ (egyik) legjobb csatára és talán legnagyszerűbb védője a gravitáció erejének engedelmeskedve zuhanni kezd a kijevi Olimpiai Stadion (tényleg csak zárójeles megjegyzés: amikor 1923-ban az előd megépült, Trockij Vörös Stadion volt a neve…) gyepszőnyege felé, és mivel az andalúz nem engedi el az egyiptomi karját, sőt talán még mintha csavarna is rajta egyet, olyan az egész, akár egy válldobás, menthetetlenül odavágódnak a talajhoz.
Szalah válla felmondja a szolgálatot, letámogatják a kis egyiptomit, nemcsak a BL-döntő, de talán a vb-je is odavan.

Attól kezdve csak egy csapat van a pályán, Karius kapus két hatalmas potyát ajándékoz a spanyoloknak, a vége 3-1, mi meg csendben vagy hangosan átkozódunk, hogy az a madridi hentes, az a Ramos kicsinálta a kedvencünket, meg hogy miként lehet ekkora malaca már megint a Madridnak, hogy Karius… És hogy nincs igazság ezen a földön, hogy Zidane a szerencse fia, hogy a nagyanyám is BL-t nyerne ezzel a kerettel…”