Aztán ha sikerülne eltörölni a kereszténység minden emlékét Európában, mi következne?
„Visszakanyarodva az eredeti témához, hangsúlyozni kell, hogy sajnos nem kell az Atlanti-óceán túloldaláig mennünk, ha látni akarjuk a kibontakozó totális kultúrharc jeleit, ilyen harcok zajlanak Európában is. Emmanuel Macron az afrikai országoknál Canossát járva billen át a ló túlsó oldalára, és a fehér európaiak bűnösségét bizonygatja, amiben természetesen van némi igazság, de eltúlozva, az eredményeket felejtve ostorozza civilizációnkat, ami elvileg az övé is. Eközben bolti termékekről retusálják le a kereszteket, nehogy megsértse a muszlim bevándorlókat, és eltüntetnék II. János Pál pápa szobrát, akit nem igazán lehetne gyűlölködéssel vagy muszlimellenességgel vádolni. Mégis, a kereszt az kereszt, és sértő jelkép – mondanák sokan Nyugat-Európában, mindenféle aggály nélkül kortyolva egyet vörös csillagos sörükből. Hamarosan betiltják majd a keresztrejtvényt, és Medgyessy Péter is csak útelágazódásban szenvedhet nyelvbotlást, keresztutcában biztos nem.
Aztán ha sikerülne eltörölni a kereszténység minden emlékét Európában, mi következne? Ha már csak kisebbségekhez tartozó baloldaliak szobrai állnának az Egyesült Államokban, akkor mi következik? Mint minden olyan mozgalom, ami az emberek elméjének kizárólagos birtoklására törekszik, ezek a szobordöntők és keresztretusálók is elkezdenék felfalni magukat: az kerülne sorra, aki nem elég elkötelezett az ügy mellett. Előbb a pártatlanok, függetlenek, aztán a sajátjaik. Eltörölnék az ő emléküket is, és leszalámiznák saját magukat a történelem térképéről. De nyerne ezzel végül bárki is? Sajnos nem, mert bár talán élnének még, akik emlékeznek mindarra, amit ezek a mozgalmak eltörölni vágytak, már nehéz lenne újjáépíteni a keresztény alapokon nyugvó Európát, vagy visszaállítani az amerikai történelem hiányzó darabjait. De nem kell feltétlen kereszténynek lenni ahhoz, hogy ez a folyamat aggasztó legyen: a hagyományos értelemben vett liberális értékeket és a nyugati civilizáció fennmaradását egészében is veszélyeztetné egy ilyen folyamat. A romokon felépülő „szép új világ” pedig nem sokban hasonlítana a mostani nyugati társadalomhoz.
Most kell hát megvédenünk a múltat, hogy legyen jövőnk. Természetesen nem a változatlanságra kell törekednünk, hanem arra, hogy mértékletesen, viták és a józan ész talaján állva határozzuk meg azt, mire, hogyan érdemes emlékezni. Múzeumokba száműzni múltunkat vagy még onnan is kitörölni, egyenlő annak megtagadásával, élettelenné tételével. A múlt él. Alap, amelyen állunk, amelyre építkeztünk az évezredek alatt. Ha eldobjuk, vagy hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk, akkor saját lábunk alól húzzuk ki a talajt, és megtagadjuk örökségünket, ezzel pedig önmagunkat is.”