„Jól esett ez az este a csalódott, fuldokló Magyarországnak, amely joggal követel levegőt és teret. Hiszen elég volt végignézni a téren ahhoz, hogy lássuk, a nemzet nem a Fideszre szavaz, hanem legalább annyira ellene is. Ez amúgy normális állapot; csak az abnormális, ha egy kormány a saját szavazóin kívül mindenkit levegőnek néz. És ez hozta ki ide a tömeget. Láttuk, hogy tényleg nem vagyunk egyedül.
A színpad készen van, de üresen maradt. Politikusoknak kell felállni rá. Olyanoknak, akik képesek vezetni, és képesek hátralépni, amikor arra van szükség. Pont azoknak, akik minden bénázásukkal is elnyertek két és félmillió szavazatot. Mert más nincs. A tökéletes gárdára hiába várunk.
Éveken át nézték kívülről tanárok, ápolók, egyetemisták színpadait. Azok pedig nem gondolták végig, hogy mégis ki fog kormányt váltani, ha nem az ellenzék. Az ENSZ? Végül elkullogtak szavazni azokra, akikkel nem álltak szóba. Ennek a baromkodásnak vége van.
A következő adásban már ki kell vágni a magas C-t. Milliók várnak reményre és vezetőkre. Arra a színpadra sokaknak, együtt kell felmenni. Az utcán már nincsenek pártok, csak közös ellenállás.”