Hatalmi technológia és fölényhelyzet

„Hagyjuk a magyarországi választásokat, a legyűrt ellenzék temetkezőhelyét. Nem érdemes túl sokáig halászni a választások zavarosában, gondolkodni kellene.

Még a félelemre való hivatkozás sem világít meg mindent. Hiszen a félelem irányítása nélkül nem is lehet uralkodni. Az uralmon lévők sajátja amúgy is a gőg, és a hatalomnak fenn kell tartania a félelem okait annak érdekében, hogy uralkodjon – ezt még Spinoza írta, aki azt latolgatta, hogy mennyi félelem gerjesztése kell a hatalom fenntartásához. De ezt tudnunk kellene, hiszen már több mint három évszázaddal ezelőtt íródott. Ráadásul nemrégiben egy sztárszociológus, Zygmunt Bauman azt találta mondani, hogy a jelenlegi államok nem is nagyon foglalkoznak mással, mint az állampolgárok elrettentésével.

Arra figyeljünk, ami meghaladja a rövid távot, és szélesebb összefüggéseket villant fel. Szembeszökő ugyanis, hogy a magyarországi állapotok értelmezései milyen sokszor félrevezetnek, a makulátlannak és elmésnek hitt nyugat-európai sajtó esetében is. Miért ilyen sok a félrebeszélés Orbán Viktor kapcsán? És honnan a személyét illető lenyűgözöttség – ne feledjük: még a gyűlölet is a lenyűgözöttség egyik formája.

Példának okáért az amerikai gyökerekkel bíró, ám az európai politikai és gazdasági forgatagot is élénken taglaló Politico, a magyarországi választások előtt, egy közép-kelet európai körkép megrajzolásának az igényével lépett fel. És úgy vélte a mélyenszántó cikk írója, hogy Európa ezen régiójában megtalálta a végső magyarázat alapját, amely minden homályt eloszlat, miszerint Orbán és Kaczyński, és egyáltalán az európai belső lázadók, lennének az új kommunisták. A cikkben megszólalt még egy önmagát konzervatívnak nevező magyar közgazdász is, aki arra volt hivatott, hogy alátámassza a tézist: lám, lám, az Orbán-féle retorika gátlástalanul pereli vissza a régi kommunista elképzelést, jelesül a munka társadalmának nagyszerűségét, amelyben minden a szorgalmas munka felől mérettetik meg.

Ám az a feltételezés, hogy Orbán Viktor, akár saját retorikája ellenében is, de visszacsempészte a kommunizmus munkaközpontú gondolkodását, mégiscsak sekélyes gondolkodásra vall. Illene tudni, ha már valaki cikket akar írni, vagy éppen véleményt akar formálni idevágó kérdésekről, hogy a kommunizmus éppenséggel a munka megszüntetésén, a munka társadalmának lebírásán fáradozott, legalábbis értékelhető pillanataiban.

Az ora et labora, azaz az »imádkozz és dolgozz« bencés szólamát idéző Orbánt új kommunistának nevezni egyszerűen badarság, és a lehető legtávolabbra vezet bennünket a lényegtől: a magyar miniszterelnök, aki minden bizonnyal stratégaként, ideológusként és nem ügyintézőként kíván bevonulni a történelemkönyvekbe, a vérbő antikommunizmus nélkül teljesen érthetetlen lenne.

Ideológiai jellegű fellépése nemcsak azért irritálja a Lajtától nyugatra működő politikusokat, mert hangsúlyozott illiberalizmusával kihívja a napnyugati önértelmezést, és állandóan bökdösi a politika nyugati szereplőit, hogy enerváltságuk okán nem tudnak folytonosságot biztosítani Európának, hanem azért is, mert közép-kelet-európai létére ideologizál, és nem az ezerszer kipróbált mintákat követi. Azt hangoztatni, hogy ő, mármint Orbán, jobban érti az európaiakat, mint azok önmagukat, hogy európaibb, mint ők, valóban provokáló erejű. Mások az elvárások a közép- és kelet-európai politikusokkal szemben az effajta fellépéshez képest, nevezetesen, hogy lándzsát törjenek a magasra srófolt nyugati eszmék mellett, és kiálljanak amellett, amit a Nyugat sajátjának hisz, nevezetesen a kapitalizmus, a liberalizmus és a demokrácia harmóniája mellett.”