Így működik ez.
A jobboldaliság ösvénye egy hegy szűk és meredek, sziklákkal bőven megrakott pereme.
Nem a Hamvas-féle nyugdíjasösztön, nem a hamis, konzervatívnak hazudott nyugalom és mindenek feletti megfontoltság, nem a szalmakutya-lét.
Viszont nagyon is jobboldali jellemző az Evola által említett szembefordulás a polgári léttel, a radikális, principális, abszolút gondolkozás, az egzisztenciális kalkulációk nélküli cselekvés, az élet úgynevezett realitásainak semmibevétele. Jobboldaliság De Maistre szellemisége és Metternich politikai cselekvése, a vulgáris contrarevolutio ellentéte, a valódi politikai akcionalitás. Jobboldaliság Nietzsche szavai, miszerint 100 érett és heroikus módon felnevelt, vagyis a modernséget mellőző emberrel az egész lármázó jelenkort el lehetne hallgattatni.
Ezek mind-mind tradicionálisan jobboldali jellemzők. A kulturális marxizmus az elmúlt másfél évszázadban meglehetős sikerrel próbálta ráhúzni a jobboldaliságra a bágyadtság, tespedtség és mozdulatlanság mítoszát, amit ki lustaságból, ki ügynökként, ki agymosottként készséggel elfogadott. Ez hazugság.
A nyugati világnak két ellensége van, amely az elpusztítására tör, nem több. Ez a kulturális marxizmus és a posztmodernizmus.
A frankfurti iskola a társadalomtudományokat szállta meg és tette azokat teljesen dogmái rabszolgáivá, míg a párizsiak a bölcsészeti stúdiumokat fertőzték meg. Mindkét mozgalomban az úgynevezett szabadságot és egyenlőséget tették meg ideájuk központi gondolatává, és ez őrölte fel a nyugati társadalmat, amiből végletekig atomizált, differenciálatlan, nihilista katyvasz vált.
Sokan feltehetik a kérdést, rendben, ezek az elveink, de miben reménykedhetünk? Amikor az úgynevezett jobboldal boldogságforrásait ma világszerte olyan események jelentik, mint Trump amerikai elnökké választása, az egy teljesen ellenbaloldali – ismeretes alt-rightként is – formáció sikere, ami valójában semmit sem tud a tradíció mibenlétéről, de amit tud, azt azért mélyen megveti. Amelynek sokáig vezéralakja volt egy melegházasságban élő, bevallottan tradícióellenes, korábban a kiskorúakat ért szexuális zaklatásokat bagatellizáló, de minimum is azzal poénkodó újságíró, aki a „modern” életet, értsd, az erkölcstelenség és az értéktelenség piedesztálra állításának monopóliumát félti a bevándorlóktól, a humanizmus „vívmányait" védi és óhajtja, még egyszerűbben fogalmazva egy pozőr.