Merre tovább, Nemzeti Front?

Protestpártpártból gyűjtőpárttá válik a Le Pen-mozgalom?

Ellenszavazat nélkül választották újra a Front National elnökévé Marine Le Pent vasárnap Lille-ben a küldöttek, akik ezzel egyidejűleg a párt alapító atyjától, Jean-Marie Le Pentől megtagadták a tiszteletbeli elnöki posztot. A frontot immár (amint azt a küldöttek is jóváhagyják) gyűjtőpárttá változtató régi-új pártelnök

és azt szőröstül-bőröstül a franciáknak kívánja visszaadni.

Valódi megújulás vagy – közel fél évszázad után – visszatérés a gyökerekhez? Néppártosodás vagy csupán a XXI. század kihívásinak megfelelni akaró, euroszkeptikus komformizmus? Küzdelem az emberi elidegenedés ellen vagy csak taktikus szólamok a globalizmus által bekebelezés alatt álló választópolgár voksának megszerzéséért?

A tíz hónappal ezelőtti francia elnökválasztás nagy vesztese, a 11 millió állampolgár szavazatát bezsebelő, de akkor a párttól eltávolodó kultikus figurák (Florian Philippot, Marion Maréchal-Le Pen) elvesztése miatt is erőteljesen megroppant Marine Le Pen közel másfél órás kongresszusi programbeszédét hallgatva, elsők között az említett kérdések jutnak az ember eszébe.

Márpedig a fenti proklamáció az elmúlt szűk egyévnyi macroni politika tételes cáfolata: a pénzért kiárusított emberéé, ahol a béranyaság és az abból születő gyermek nem több, mint egy kereskedelmi árucikk, ahol az emberi szabadság a Google-Apple-Facebook-Amazon tengelyre van korlátozva, ahol a (11-14 év közötti) bevándorlókra (is) az államkasszából költött összeg eurómilliárdokban mérhető, miközben a középosztályt, a jövedelmet és nyugdíjt, a hétköznapi boldogulást sújtó adók megállás nélkül növekednek. Ahol lassan természetes társadalmi norma, hogy a nők „talpig érő ruházatban” fürdenek nyilvános fürdőhelyeken, vagy öltözetüket egyértelmű vallási (had)üzenetként viselik az utcán; ahol az ember általános terrorfenyegetettségnek van kitéve, mert az illegális migráció szabályzására létrehozott törvény csupán egy komédiába fulladt passzus, amelyben a kitoloncolás is csak elméleti síkon létezik. Ahol a macroni rendszer által életre hívandó emberti archetípus a transzhumanizmus eszméjének táplálását szolgálja, melyben a modern embernek nincsenek értékei, nincsen kötődése, sem emlékezete. Ahol már digitális szuverenitását is feladja a nemzet – az újjáalakult FN ennek megfékezésére törvény létrehozását követeli –, a végsőkig kiszolgáltatva ezzel a globalizmusnak önmagát.

vagy azok feloldása egy összemosott, értéktagadó, föderális, iszlámpárti rendszerben.

A franciák hosszú távú túlélése, nem csupán ideológiai síkon, de az ország gazdasági rendszerének megújítása nyomán is, melynek gerincét a kedvező gazdasági környezet által szaporodó, jogbiztonságot élvező hazai kis-és középvállalkozások kell, hogy alkossák. Le Pen szerint mindez a jelenleg hatalmon lévők révén csupán álom, de ez az álom csúfos véget érhet , ahogyan az „olasz Macron”, Matteo Renzi népszerűsége is komoly csorbát szenvedetett a megválasztása után négy évvel kiírt referendummal. Akkor pedig a soron következő választásokon hiába egy – most már egyre világosabban megmutatkozó balközép irányba húzó Macron–Cohn-Bendit tandem egy jobbközép, de erősen liberális Alain Juppével tarkítva.

Mindezzel szemben kínál alternatívát a gyökereiben a régi, de mondanivalójában és szellemiségében megújult – a frontot gyülekezésre cserélő – Rassemblement National. A párt, amelyet 1986-ban az egykori alapítóatyja, Jean-Marie Le Pen ugyanezzel a szlogennel – 35 képviselőt a Nemzetgyűlésbe juttatva – már egyszer sikerre vitt. A „gyülekezet” az alapítók szerint új nevével már nem kell, hogy pszichológiai féket jelentsen a hasonlóan gondokodók felé, és inkább mozgalmi keretek között nyújtja ki kezét a csatlakozni kívánóknak. A politikai tábor, amely az „átörökítés-védelem-szabadság” hármasa köré építi fel programját. A mindenkori protestpárt, ami mindig lázadt valami ellen – legyen az a globális tőke vagy a hatalmon lévő elit –

Ennek a gaullista megújulásnak (RPR – 1976), a trikolór mögötti felsorakozásnak a szolgálatába állítja a párt új nevét is, s nyit a „Macron-kompatibilisekkel” szemben a Le Pen-pártoló köztársaságpártiak felé. Nem tagadva ezzel azt sem, hogy a politikai alakulatnak nem csupán gazdasági, de szellemi tőkére is szüksége van, hogy az ifjabb generációt kinevelje, a hatalomszerzésre képessé tegye. Minden bizonnyal az sem véletlen, hogy az idén kilencvenéves Jean-Marie Le Pent a párttagság ezennel „nyugdíjazta” – mintegy rezonálva arra is, amit a nemrégiben megjelent, s azóta a sikerlista tetején ülő Emlékiratok első kötetében a középső Le Pen-lányról ír.

S hogy mit hozhat mindez a soron következő választásokon? Mindenekelőtt egy választásoktól mentes felkészülési évet Marine Le Pennek, amiben – minden nyilvános hárítás ellenére – 29 éves unokahúga, Marion Maréchal-Le Pen is (vezető) szerepet kaphat. A köztársaság legfiatalabban, 22 évesen már a Nemzetgyűlésbe választott – de azóta hivatalosan visszavonult – képviselője februárban Washingtonban, egy konzervatív politikusoknak rendezett konferencián mondott gyújtó hangú beszédet, s háttérinformációk szerint a megújult párt ifjúsági tagozatának felépítésén is dolgozik. Minden jel arra mutat tehát, hogy közel egy évvel a csúfos, második fordulós elnökválasztási vereség után – a nővére szerint az „örök újrakezdő” – hamvaiból újraéledt főnix-madár felszállóban.

Kérdés, hogy a migrációpárti politikája miatt a mélenchoni szélsőballal bizonyosan össze nem fogó régi-új pártnak lesz-e tandempartnere a pillanatnyilag saját démonaival és identitásválságával küzdő, konzervatívabb republikánus oldalon?