Úriemberi minőség és politikai intranzigencia

„Hírt kell adnunk azokról a feltevésekről is, melyek a Hóman és Lázár között kifejlődött ellentétekről szólnak, s nem utolsósorban a kultuszminiszter szentesi beszéde után támadt vitákból táplálkoztak” – a mindig jól értesült liberális Pesti Napló szerkesztőségi vezércikke nem alaptalanul szólt az állítólagos „feltevésekről”, miután az 1938. március 10-i hivatalos kommüniké egészségi okokkal indokolta, miért maradt ki Lázár Andor igazságügy-miniszter – nem mellesleg Szentes országgyűlési képviselője – az átalakított Darányi-kormányból.

Hóman Bálint kultuszminiszter öt nappal korábban arról beszélt Lázár választókerületében, hogy az „újonnan jött” zsidókat „a magyarság idegeneknek tekinti”, ezért „korlátozásukért” a kormány „törvényes eszközökkel”, „erélyesen” fel fog lépni. A Pesti Napló szerint a távozó miniszter „hajszálat sem görbített a magyar sajtószabadságon, annak reformját [értsd: korlátozását] nem tartotta időszerűnek, aminthogy sok más izgató kérdésnek, köztük a felekezetinek [vagyis az ún. zsidókérdésnek] is állítólagos időszerűségét” kétségbe vonta, hiszen „híve a jogegyenlőségnek”.

Ám Lázár nem csak a jogegyenlőségnek volt híve. Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület 1933. évi szegedi országos kongresszusán elmondott beszéde felér egy jogászi „ars poeticával”: „A bíró és ügyész az isteni igazságszolgáltatás funkcionáriusa és nem lehet nagyobb feladata, minthogy munkájában igyekezzék utánozni – az emberi gyarlóságnak korlátain felül is – azt a tökéletességet, amelyet az isteni igazságszolgáltatásról tud elképzelni. A bírónak függetlenül, minden hatástól szabadon kell ítélnie.”

Lázárnak valóban késhegyre menő vitája volt Hómannal, aki az igazságügy-miniszter kórházi kezelése idején titkos tárgyalásokat folytatott az államellenes izgatás miatt éppen büntetését töltő Szálasi Ferenc nyilas vezérrel. Indulatosan jelentette ki, hogy

1995-ben megjelent, Visszaemlékezéseim című emlékiratában leír egy esetet Hóman szentesi beszéde előtti napokból, amikor a kultuszminiszter a szemére vetette, hogy felfogása „lényegesen eltér” attól, „melyet a miniszterelnök és ő is helyesnek tart”, ezért vagy „megváltoztatja a követendő politikára vonatkozó” elképzeléseit, vagy pedig le kell vonnia „ennek az ellentétnek a következményeit”. Válaszul az igazságügy-miniszter kifejtette, milyen „veszedelmes helyzetbe sodorhatja az országot a zsidókérdésnek a humanizmussal ellentétes módon történő kezelése”. Miután azonban erről az ingatag Darányi Kálmán miniszterelnököt nem tudta meggyőzni – sőt úgy vélte, hogy a bizonytalankodó kormányfő meghajolt Hóman „szuggesztiója” alatt –, közölte velük lemondását, amely azonban csak március 9-én, a kormány egyébként is esedékes átalakításakor került nyilvánosságra. Később Lázár úgy értesült, hogy Darányi állítólag egy közös ismerősüknek megjegyezte: „Olyan disznóságok jönnek, melyeket nem lehetne Andorral mint igazságügy-miniszterrel együtt megcsinálni”. És valóban, az első zsidótörvényt májusban, már Imrédy Béla miniszterelnöksége és Mikecz Ödön igazságügy-minisztersége alatt fogadta el a Képviselőház.

Nincs tudomásom Lázáron kívül olyan kabinettagról, aki magyar állampolgárok egy csoportjának jogfosztására irányuló bármelyik jogszabály miatt távozott volna Horthy Miklós kormányzósága idején. Fellépése annál is meglepőbb, mert fiatal ügyvédként igencsak a szélsőjobbról indult. Ő is kora gyermeke volt, mint oly’ sokan, és az ő lelkében is feljajdult a honkeserv: 1918-ban egyik alapító tagja volt a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája nevű irredenta szervezetnek, 1919-ben pedig kulcsszerepe volt az ellenforradalmi Szózat című lap megalapításában is. 1931-ben Gömbös Gyula a honvédelmi államtitkáraként került be a kormányba, aki még honvédelmi miniszterként jobbról kívánta előzni Gróf Bethlen István miniszterelnököt, sőt 1932-ben az immár miniszterelnökké előlépett Gömbös igazságügy-minisztere lett; tőle örökölte meg a hivatali utód, Darányi Kálmán.

Lemondását követően

Elítélte a véleménynyilvánítás és a gazdasági vállalkozás szabadságának „faji” alapú, otromba korlátozását, valamint szót emelt a kiépülő állami túlhatalom és a háborús központosítás ellen is. E törekvései csúcspontján, 1941-ben a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek vezető jogtanácsosa és igazgatósági tagja lett.

Ez a jó nevű ügyvéd és kifogástalan modorú társasági ember mindenkiben bizalmat keltett: a nők rajongtak a délceg kiállású, sármos magyar úriemberért, a férfiak pedig tisztelték jellemszilárdságát. A zsidó származású nagytőkések és a szociáldemokrata pártvezérek, a katolikus és a protestáns egyházi vezetők, politikai szövetségesek és ellenfelek egyaránt respektálták. Horribile dictu, még Péter Gábor államvédelmi altábornagy is, aki 1948-ban személyesen hallgatta ki az Andrássy út 60-ban, ugyanis Rákosi Mátyás Lázár nyakába akarta varrni a Rákosi-pert.

Ám miután a terhelt kétségbevonhatatlan jogászi tudással bebizonyította, hogy abban semmi szerepe nem volt, a nála lényegesen alacsonyabb civilizációs nívón álló kommunisták sem tudták elítélni – 1950-ig még ügyvédi praxisát sem akadályozták. Így végül „jobb híján” kitelepítették a Hortobágyra, ahonnan 1953-ban szabadult. Nem dédelgetett politikai ambíciókat, nem csábította el az „új szakasznak” nevezett kurzus politikai madárcsicsergése sem, nem tért vissza Budapestre. Leányfalu községben rezignált derűvel élte napjait 1971-ben bekövetkezett haláláig.

Lázár Andorra két okból szükséges emlékezni. Egyfelől azért, mert március 8-án születése, március 9-én pedig lemondása évfordulójáról emlékezhetett volna meg az ország, másfelől pedig azért – és ez jóval fontosabb –, mert személyében

aki a jogegyenlőség elvéből és az emberségből jottányit sem engedett, következetesen vallott nézetei miatt pedig élete végéig méltánytalanul bűnhődött és mellőztetett a jogtipró kommunista diktatúra alatt. Életútjában nincs semmi elvontan moralizáló, stílusérzék annál inkább. És ez a viselkedésmód minden másnál biztosabb iránytű, mert a legsötétebb körülmények között is eligazít. Nem tudni, igaz-e a közkeletű mondás, amely szerint úriemberekkel nem lehet politikát csinálni, de abban biztos vagyok, hogy úriember nem adja a nevét gazemberek politikájához, máskülönben többé nem lenne úriember. Lázár Andor magyar gentleman volt: értékes tünemény a hazai politikában.