Magyar Péter, az újságírók, meg a kínos emlékű Erzsi néni
Mit tenne kiélezett történelmi helyzetben? Jó lenne tudni. De még jobb lenne őt már elfelejteni.
Lázár Andorban egy olyan politikust tisztelhetnénk, aki elveit és eszményeit nem áldozta fel a korszellem oltárán.
„Hírt kell adnunk azokról a feltevésekről is, melyek a Hóman és Lázár között kifejlődött ellentétekről szólnak, s nem utolsósorban a kultuszminiszter szentesi beszéde után támadt vitákból táplálkoztak” – a mindig jól értesült liberális Pesti Napló szerkesztőségi vezércikke nem alaptalanul szólt az állítólagos „feltevésekről”, miután az 1938. március 10-i hivatalos kommüniké egészségi okokkal indokolta, miért maradt ki Lázár Andor igazságügy-miniszter – nem mellesleg Szentes országgyűlési képviselője – az átalakított Darányi-kormányból.
Hóman Bálint kultuszminiszter öt nappal korábban arról beszélt Lázár választókerületében, hogy az „újonnan jött” zsidókat „a magyarság idegeneknek tekinti”, ezért „korlátozásukért” a kormány „törvényes eszközökkel”, „erélyesen” fel fog lépni. A Pesti Napló szerint a távozó miniszter „hajszálat sem görbített a magyar sajtószabadságon, annak reformját [értsd: korlátozását] nem tartotta időszerűnek, aminthogy sok más izgató kérdésnek, köztük a felekezetinek [vagyis az ún. zsidókérdésnek] is állítólagos időszerűségét” kétségbe vonta, hiszen „híve a jogegyenlőségnek”.
Ám Lázár nem csak a jogegyenlőségnek volt híve. Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület 1933. évi szegedi országos kongresszusán elmondott beszéde felér egy jogászi „ars poeticával”: „A bíró és ügyész az isteni igazságszolgáltatás funkcionáriusa és nem lehet nagyobb feladata, minthogy munkájában igyekezzék utánozni – az emberi gyarlóságnak korlátain felül is – azt a tökéletességet, amelyet az isteni igazságszolgáltatásról tud elképzelni. A bírónak függetlenül, minden hatástól szabadon kell ítélnie.”
Lázárnak valóban késhegyre menő vitája volt Hómannal, aki az igazságügy-miniszter kórházi kezelése idején titkos tárgyalásokat folytatott az államellenes izgatás miatt éppen büntetését töltő Szálasi Ferenc nyilas vezérrel. Indulatosan jelentette ki, hogy
1995-ben megjelent, Visszaemlékezéseim című emlékiratában leír egy esetet Hóman szentesi beszéde előtti napokból, amikor a kultuszminiszter a szemére vetette, hogy felfogása „lényegesen eltér” attól, „melyet a miniszterelnök és ő is helyesnek tart”, ezért vagy „megváltoztatja a követendő politikára vonatkozó” elképzeléseit, vagy pedig le kell vonnia „ennek az ellentétnek a következményeit”. Válaszul az igazságügy-miniszter kifejtette, milyen „veszedelmes helyzetbe sodorhatja az országot a zsidókérdésnek a humanizmussal ellentétes módon történő kezelése”. Miután azonban erről az ingatag Darányi Kálmán miniszterelnököt nem tudta meggyőzni – sőt úgy vélte, hogy a bizonytalankodó kormányfő meghajolt Hóman „szuggesztiója” alatt –, közölte velük lemondását, amely azonban csak március 9-én, a kormány egyébként is esedékes átalakításakor került nyilvánosságra. Később Lázár úgy értesült, hogy Darányi állítólag egy közös ismerősüknek megjegyezte: „Olyan disznóságok jönnek, melyeket nem lehetne Andorral mint igazságügy-miniszterrel együtt megcsinálni”. És valóban, az első zsidótörvényt májusban, már Imrédy Béla miniszterelnöksége és Mikecz Ödön igazságügy-minisztersége alatt fogadta el a Képviselőház.
Nincs tudomásom Lázáron kívül olyan kabinettagról, aki magyar állampolgárok egy csoportjának jogfosztására irányuló bármelyik jogszabály miatt távozott volna Horthy Miklós kormányzósága idején. Fellépése annál is meglepőbb, mert fiatal ügyvédként igencsak a szélsőjobbról indult. Ő is kora gyermeke volt, mint oly’ sokan, és az ő lelkében is feljajdult a honkeserv: 1918-ban egyik alapító tagja volt a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája nevű irredenta szervezetnek, 1919-ben pedig kulcsszerepe volt az ellenforradalmi Szózat című lap megalapításában is. 1931-ben Gömbös Gyula a honvédelmi államtitkáraként került be a kormányba, aki még honvédelmi miniszterként jobbról kívánta előzni Gróf Bethlen István miniszterelnököt, sőt 1932-ben az immár miniszterelnökké előlépett Gömbös igazságügy-minisztere lett; tőle örökölte meg a hivatali utód, Darányi Kálmán.
Lemondását követően
Elítélte a véleménynyilvánítás és a gazdasági vállalkozás szabadságának „faji” alapú, otromba korlátozását, valamint szót emelt a kiépülő állami túlhatalom és a háborús központosítás ellen is. E törekvései csúcspontján, 1941-ben a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek vezető jogtanácsosa és igazgatósági tagja lett.
Ez a jó nevű ügyvéd és kifogástalan modorú társasági ember mindenkiben bizalmat keltett: a nők rajongtak a délceg kiállású, sármos magyar úriemberért, a férfiak pedig tisztelték jellemszilárdságát. A zsidó származású nagytőkések és a szociáldemokrata pártvezérek, a katolikus és a protestáns egyházi vezetők, politikai szövetségesek és ellenfelek egyaránt respektálták. Horribile dictu, még Péter Gábor államvédelmi altábornagy is, aki 1948-ban személyesen hallgatta ki az Andrássy út 60-ban, ugyanis Rákosi Mátyás Lázár nyakába akarta varrni a Rákosi-pert.
Ám miután a terhelt kétségbevonhatatlan jogászi tudással bebizonyította, hogy abban semmi szerepe nem volt, a nála lényegesen alacsonyabb civilizációs nívón álló kommunisták sem tudták elítélni – 1950-ig még ügyvédi praxisát sem akadályozták. Így végül „jobb híján” kitelepítették a Hortobágyra, ahonnan 1953-ban szabadult. Nem dédelgetett politikai ambíciókat, nem csábította el az „új szakasznak” nevezett kurzus politikai madárcsicsergése sem, nem tért vissza Budapestre. Leányfalu községben rezignált derűvel élte napjait 1971-ben bekövetkezett haláláig.
Lázár Andorra két okból szükséges emlékezni. Egyfelől azért, mert március 8-án születése, március 9-én pedig lemondása évfordulójáról emlékezhetett volna meg az ország, másfelől pedig azért – és ez jóval fontosabb –, mert személyében
aki a jogegyenlőség elvéből és az emberségből jottányit sem engedett, következetesen vallott nézetei miatt pedig élete végéig méltánytalanul bűnhődött és mellőztetett a jogtipró kommunista diktatúra alatt. Életútjában nincs semmi elvontan moralizáló, stílusérzék annál inkább. És ez a viselkedésmód minden másnál biztosabb iránytű, mert a legsötétebb körülmények között is eligazít. Nem tudni, igaz-e a közkeletű mondás, amely szerint úriemberekkel nem lehet politikát csinálni, de abban biztos vagyok, hogy úriember nem adja a nevét gazemberek politikájához, máskülönben többé nem lenne úriember. Lázár Andor magyar gentleman volt: értékes tünemény a hazai politikában.