„A médiatörvényre adott hazai és külföldi reakciók ezen túl nem vettek figyelembe egy másik lényeges tényezőt sem. A jogszabály ugyanis pontosan megmutatta, hogy a kormányzat minden látszat ellenére a kiemelt kérdéseket illetően nem ront ajtóstul a házba. A nemzetközi viszonyokat is szem előtt tartva, ügyesen taktikázva, olykor látszólag érthetetlen kitérőket téve (hiszen olykor maga sem ismeri a pontos lépéseket) halad előre.
Végső soron: noha a szabályozás nem szüntette meg a sajtószabadságot, a sajtót sebezhetővé tette. A kormányzat embereivel feltöltött nagy hatalmú médiahatóságról szólva Bayer Judit médiajogász már akkor látnoki tehetséggel tapintott rá a lényegre: »A törvény legnagyobb veszélye nem az, hogy következetesen alkalmazni fogják, hanem hogy amikor a közhangulat vagy a politikai érdek úgy kívánja, akkor majd váratlanul egy-egy nagyobb büntetést szab ki a hatóság.«
Alkalmazták is, önkényesen. A legfeltűnőbben talán 2016-ban, a Simicska Lajos-tulajdonú (tehát ekkor már első számú ellenségnek számító) Class FM esetében. A nyereséges rádióállomást olyan mesterségesen gerjesztett ügyben ítélték és lehetetlenítették el nem sokkal a frekvenciapályázat előtt (egy reggeli műsorra hivatkozva, amelynek egyik vezetője hamarosan a kormányzati médiabirodalomban kötött ki), amelyhez hasonló ízléstelenségért szinte az összes kereskedelmi adót rendszeresen el lehetne marasztalni Magyarországon.
A jóval nagyobb horderejű megfélemlítő-korlátozó lépésekhez végül nem is kellett hadra fogni a médiatörvényt. A régi megszokott módszer, az állami és (nemegyszer finoman megfogalmazott fenyegetések hatására) a magánhirdetések kivonása az ellenzéki sajtóból, ezzel párhuzamosan a Fidesz-média anyagi felpumpálása reklámok áradatával hétköznapi jelenség, amit szinte kézlegyintéssel veszünk tudomásul. Hogy demokráciánk nagyobb dicsőségére a miniszterek és egyéb potentátok jelentős része nem hajlandó ellenzéki lapoknak nyilatkozni, az is életünk részévé vált. Az viszont, hogy nem politikai, de színháztörténeti, sőt sportügyekben is cenzúráznak, illetve megtiltják hozzáértő beosztottjaiknak a nyilatkozattételt: riasztó. Egyértelmű utalás arra, hogy hosszabb távon ezeknek a szerkesztőségeknek a léte egyáltalán nem kívánatos a hazai nyilvánosságban.