Fideszesek Fidesz nélkül

„Márki-Zay Péter fölényes győzelme a sokszor emlegetett erőkoncentráción túl még egy – sajnos sokak számára nem eléggé nyilvánvaló – tanulságot hordoz. A Fidesz az elmúlt két évtizedben sikerrel szívta el a jobbközép térfélen tevékenykedő többi párt életerejét, majd borította rájuk sajnálkozva a szemfödelet – néhány megmaradt prominenst saját soraiba állítva –, vagy nézte kárörömmel, olykor be-besegítve jobboldali vetélytársainak önsorsrontó buzgalmát. Az »egy a tábor, egy a zászló« jelszava annak idején joggal idézhetett fel egy vaskos történelmi analógiát azokban a jobboldali szavazókban, akiknek a Fidesz gátlástalan céltudatossága a kezdetek kezdetétől idegen volt. 1945 után a baloldal térfelén két, egymástól hagyományaiban és módszereiben alapvetően eltérő munkáspárt küzdött az elsőbbségért. A nagy hagyományú, a nyugati szocializmus megvalósítására éppen abban az időszakban kísérletet tévő brit Labourt példaképének tekintő Szociáldemokrata Párt és a Moszkvához kötődő Magyar Kommunista Párt. Utóbbi a munkásegység jelszavát hirdetve, gátlástalan praktikákkal, belső viszályt teremtve likvidálta (olvasztotta magába) a szocdemeket, akiknek azóta sem sikerült új életre ébredniük. A szociáldemokrata térfélt (több mint gyanús eseményektől kísérve) közvetlenül a rendszerváltás előtt maga az utódpárt foglalta el, és őrizte meg ottani hegemóniáját a későbbiekben is. Talán nem járunk messze az igazságól: a Fidesz valószínűleg ebből a példából (is) tanulhatott, amikor egy táborba, egy zászló alá terelte a jobboldali szavazókat, magába olvasztva a kisgazdák, a demokrata fórumosok, a kereszténydemokraták vert hírmondóit.

Mi a tanulság mindebből a mára nézve? A Fidesz újabb politikai fordulattal gyakorlatilag kivonult a konzervatív-néppárti oldalról, csupán a mázat őrizte meg, és a régi szólamokat veszi elő olykor a hasznos politikai termékek lomtárából. Márki-Zay Péter esete azt is megmutatta, hogy a kormánypárt kifejezetten fél attól, ha a mérsékelten jobbos oldalon tőle független, hiteles emberek jelennek meg. A Fidesz táborára, a félig-meddig kiábrándult tanácstalanokra, a kormánypártra belső kényszerből, de végképp örömtelenül, megcsömörlött rutinnal szavazókra Márki-Zay és a hozzá hasonló, egyelőre kevéssé ismert társai jelentik Orbán Viktorék szemszögéből a legnagyobb veszélyt. (Például Mellár Tamás professzor Pécsett.) Őket nevezte a most megválasztott vásárhelyi polgármester találóan Fidesz nélküli fideszeseknek.

Ha tehát az ellenzék komolyan gondolja az áprilisi győzelmet, akkor a siker érdekében számos, azt honoráló választókerületben mérsékelten jobboldali, konzervatív, keresztény értékrendű jelölt mögé lenne indokolt felsorakoznia. Elfogadva annak a lehetőségét is, hogy netán esztendők múlva ezekből a jelöltekből és esetleg a Fidesz háttérbe szorult, kiábrándult-megkeseredett (lehetőleg nem kompromittálódott) embereiből új, erős jobbközép alakulat születhet.”