Az antikommunista amerikai közvélemény azonban ebből leginkább annyit konstatált, hogy az erős vezető felvette a harcot az elnyomó Szovjetunióval szemben, csupán a gondosan megkomponált ideologikus, politikai terméket látta a tömeg mögötte, nem pedig a puszta gazdasági érdekeket, amelyek a beavatkozások mögött húzódtak. A közép-amerikai államokban tervezett intervenciók ugyanis közel sem a felszabadításról, vagy éppen a demokrácia-exportról szóltak, sok esetben inkább az USA-val ellenséges rezsimek, kormányzatok megdöntéséről.
Ezeknek a — bárminemű etikát, vagy morális alapot nélkülöző — beavatkozásoknak egyik bevett eszköze a helyi ellenzék felfegyverezése volt, hiszen ez az amerikai hadiipar bevételei miatt jelentős gazdasági előnyökkel is járt, ezért jogos lehet az a narratíva, amely szerint a felfegyverzés nem csupán az eszköz, de maga a cél is lehetett.
Nicaragua esetében egyébként a színfalak mögötti háttértámogatáson felül közvetlenül légierő bevetésére is sor került, amelyet később a hágai Nemzetközi Bíróság törvénytelennek talált, bár komoly retorzió ezt nem követte.”