Ronald Reagan és a magányos tömeg 

„A hidegháborúra jellemző fegyverkezési verseny minden területen nagymértékű befektetést igényelt, az állami költségvetést ezzel jelentősen megterhelve. A Szovjetunió és Amerika között folyó versengés költségeinek enyhítésére a két szuperhatalom gyakran adott el a megszokott fegyvereken felül biológiai fegyvereket is a harmadik világ országainak. Azonban ezeken a »kihelyezett hadszíntereken« kívül konszenzus volt a »kölcsönös megsemmisítésről«, amely azt jelentette, hogy közvetlenül egyik fél sem támadhatta meg a másikat, mivel a nukleáris fegyverek bevetésével mindkét hatalom megsemmisült volna.

Ettől függetlenül a verseny részeként kidolgozásra kerültek stratégiai védelmi rendszerek, például a rakétavédelem esetében. Az 1970-es évek Moszkvájában felállított rakétavédelmi rendszer például a mai napig is működik.

1983-ban, többek között a tanácsadó, Teller Ede javaslatára a Reagan-kormány meghirdette a Csillagháborús programot, ezzel újraindítva a lecsillapodó fegyverkezési versenyt.

Az antikommunista amerikai közvélemény azonban ebből leginkább annyit konstatált, hogy az erős vezető felvette a harcot az elnyomó Szovjetunióval szemben, csupán a gondosan megkomponált ideologikus, politikai terméket látta a tömeg mögötte, nem pedig a puszta gazdasági érdekeket, amelyek a beavatkozások mögött húzódtak. A közép-amerikai államokban tervezett intervenciók ugyanis közel sem a felszabadításról, vagy éppen a demokrácia-exportról szóltak, sok esetben inkább az USA-val ellenséges rezsimek, kormányzatok megdöntéséről. 

Ezeknek a — bárminemű etikát, vagy morális alapot nélkülöző — beavatkozásoknak egyik bevett eszköze a helyi ellenzék felfegyverezése volt, hiszen ez az amerikai hadiipar bevételei miatt jelentős gazdasági előnyökkel is járt, ezért jogos lehet az a narratíva, amely szerint a felfegyverzés nem csupán az eszköz, de maga a cél is lehetett.

Nicaragua esetében egyébként a színfalak mögötti háttértámogatáson felül közvetlenül légierő bevetésére is sor került, amelyet később a hágai Nemzetközi Bíróság törvénytelennek talált, bár komoly retorzió ezt nem követte.”