Kiáltvány: leszámolunk a szexista erőszakkal!

Caroline de Haas feminista aktivista (fenti képen) vezetésével több tucatnyian írtak alá egy új kiáltványt, amely válaszul született Catherine Deneuve színésznő és mások által kiadott, a metoo-kampányt túlzásait elítélő, a klasszikus férfi-női viszonyokat megvédő írásra.

A feminista ellenkiáltvány szövege az alábbiakban olvasható.

*

Minden egyes alkalommal, amikor előrébb lépünk a női jogok terén, ellenállásba ütközünk. Általában olyan mondatok formáját ölti ez az ellenállás, mint hogy „ez nyilván igaz, de azért…” Január kilencedikén azt hallhattuk, hogy „a #Metoo helyes volt, de azért…”. Nem volt nagy újdonság az elővezetett gondolatokban. A Le Monde által közölt írásban található érveket megtaláljuk a munkahelyen, a kávéfőző gép körül, vagy a családi ebédeken is. A kiáltvány némiképp az idegesítő kollégához vagy a fárasztó nagybácsihoz hasonlatos, aki nem fogja fel, hogy mi is történik éppen.

Azt kockáztatjuk, hogy túl messzire megyünk. Amint az egyenlőség ügye akár csak egy fél milliméterrel is előre haladna, jóérzésű emberek azonnal arra figyelmeztetnek bennünket, hogy könnyen a szélsőségek csapdájába eshetünk. Márpedig éppen hogy a szélsőség világában élünk. Franciaországban naponta nők százezrei esnek zaklatás áldozatául. Tízezreket szexuálisan bántalmaznak. Százakat megerőszakolnak. Naponta. 

Már ott tartunk, hogy tilos bármit is mondani. Mintha az a tény, hogy társadalmunk – egy kicsivel – kevésbé tolerálja a szexista, a rasszista és a homofób megszólalásokat, mint régebben, probléma lenne. „Azért tényleg jobb volt, amikor a nőket még nyugodtan ribancnak lehetett hívni, nem?” Nem, nem volt jobb. A nyelv kihatással van az emberi viselkedésre: a nők sértegetésének elfogadásával az erőszakot is engedélyezzük. A nyelv helyes használata a jele annak, hogy társadalmunk előre halad.

Puritanizmus. Frusztráltnak és baszatlannak beállítani a feministákat: a kiáltvány aláírója eredetisége… elképesztő. Az erőszak ránehezedik a nőkre. Mindegyikre. Ránehezedik a lelkünkre, a testünkre, a gyönyöreinkre, a szexualitásunkra. Hogyan is képzelhetnénk egy pillanatra egy felszabadult társadalmat, ahol a nők szabadon és teljesen rendelkezhetnek a testükkel és a szexualitásukkal, amikor több mint a felük elmondása szerint átélt már szexuális bántalmazást?

Nem flörtölhetünk többé. A kiáltvány aláírói szándékosan összekeverik a tiszteleten és az örömön alapuló csábítási viszonyt az erőszakkal. A dolgok összekeverése persze nagyon hasznos, így mindent egy skatulyába tehetnek bele. Ha a zaklatás vagy a bántalmazás nem több, mint afféle „durvább flörtölés”, akkor nem is olyan súlyos a dolog. Az aláírók tévednek. A flörtölés és a zaklatás között nem fokozati, hanem természetbeli különbség van. Az erőszak nem „fokozott csábítás”. Előbbi esetben úgy tekintünk a másikra, mint velünk egyenlő személyre, tiszteletben tartva vágyait, bármik is legyenek azok. Utóbbi esetben kényünk-kedvünk tárgya a másik, nem törődünk vágyaival vagy beleegyezésével.

A nők is felelősek. A kiáltvány aláírói arról beszélnek, hogy a kislányokat nevelni kell arra, hogy ne hagyják megfélemlíteni magukat. A nőkre hárítják tehát a felelősséget, hogy ne engedjék megerőszakolni magukat. És mikor beszélünk a férfiak felelősségéről, hogy ne erőszakoljanak meg és bántalmazzanak nőket? Mi van a kisfiúk nevelésével?

A nők ugyanolyan emberi lények, mint mások. Jogunk van a tisztelethez. Alapvető jogunk van ahhoz, hogy ne sértegessenek, ne füttyögjenek utánunk, ne bántalmazzanak és erőszakoljanak meg bennünket. Alapvető jogunk van ahhoz, hogy biztonságban éljük az életünket. Franciaországban, az Egyesült Államokban, Szenegálban, Thaiföldön vagy Brazíliában még mindig nem így áll a helyzet. Sehol a világban.

A Le Monde-ban megjelent kiáltvány aláírói többségükben visszaesők a pedofília vagy a nemi erőszak mentegetésének vétkében. Ismét ismertségüket használják ki, hogy banálissá tegyék a szexuális erőszakot. Valójában nők millióit vetik meg, akik elszenvedik vagy elszenvedték ezt a bántalmazást. Sokan közülük készek elítélni a szexizmust, ha az az alsóbb néprétegek körében jelentkezik. De a környezetükbe tartozó férfiaknak szerintük a „kellemetlenkedés joga” biztosítja azt, hogy fogdossák a nők seggét. Ez a mulatságos kettős mérce enged arra következtetni, milyen feminizmust vallanak ők a magukénak.

Kiáltványukkal meg akarják erősíteni azokat a fojtogató béklyókat, amelyeket elkezdtünk szétfeszíteni. De nem fognak sikerrel járni. Az erőszak áldozatai vagyunk. Nincs mit szégyellnünk. Büszkén, lelkesen, elhatározottan állunk ki célunkért: le fogunk számolni a szexista és szexuális erőszakkal. A disznók meg a szövetségeseik idegeskednek? Ez rendjén is van. Az ósdi világuk eltűnőben van. Nagyon lassan, túl lassan is, de menthetetlenül. A poros visszaemlékezéseik nem segítenek a helyzetükön, még ha a Le Monde közli is őket.