Itt az újabb Tisza-blama? – Negyedszer is elhalaszthatja jelöltjei bemutatását Magyar Péter

A hírről Dobrev Klára, a DK elnöke számolt be közösségi oldalán, aki reméli, hogy nem igaz, mert „normális, programalapú versenyre” vágyik.

A Le Monde hasábjain jelent meg az a nyílt levél, amelyben száz franciaországi értelmiségi és művész tiltakozik az udvarlás és a csábítás stigmatizálásával szemben.
A nyílt levél aláírói felszólalnak a #metoo-kampány egyoldalúsága ellen, illetve a kulturált udvarlás joga mellett. A 444.hu idézi is a levelet, amely szerint: „A nemi erőszak bűn, de megpróbálni elcsábítani valakit, akár kitartóan vagy esetlenül, az nem bűn, ahogy az úriemberként való viselkedés sem macsó támadás.”
Az állásfoglalást többek között Catherine Millet erotikus bestseller-író, Catherine Robbe-Grillet színésznő, Alain Robbe-Grillet rendezőlegenda özvegye is aláírt.
Hozzátették: „A férfiakat megbüntették, kirúgták az állásukból, mikor mindössze annyit tettek, hogy megérintettek egy térdet vagy csókot akartak rabolni valakitől”, vagy éppen intim témákról beszélgettek munkahelyi vacsorák alatt, esetleg szexuális töltetű üzeneteket küldtek nőknek, akik nem viszonozták az érdeklődést.”