Kimászunk valaha a szegénységből?

„Még szomorúbb azonban, hogy országszinten a három székely megye közül kettő, Hargita és Kovászna hátulról a negyedik, illetve ötödik helyen áll lakóinak jövedelmét tekintve, és a sokkal elmaradottabbnak számító moldvai, illetve havasalföldi megyék zöme is megelőzi. Különösen beszédes ez az adat, ha összevetjük egy szintén csütörtökön napvilágot látott szociológiai felméréssel, amelynek szerzője, Csata Zsombor kutató, a kolozsvári Babeş–Bolyai-egyetem tanára kerek perec azt állítja, hogy ugyanazzal a felkészültséggel és ugyanabban a munkakörben, sőt, ugyanabban a régióban egy romániai magyar valószínűleg kevesebbet keres, mint egy román. Ennek több oka van – a kommunista örökségtől a hiányos románnyelv-tudásig –, de tény: a vezető tisztségekben még mindig alulreprezentált a magyarság (a magyarok alig 9 százaléka tartozik a jobban fizetett felső, az összlakosság ötödét kitevő rétegbe), a szegények aránya pedig a magyarság körében öt év alatt 28 százalékról 32 százalékra ugrott (szintén az összlakosság – ezúttal alsó – ötödéhez mérve). És azt már tudjuk, hogy a szegénység az, ami nemcsak újratermelődik, hanem folyamatosan mélyül is. 

Tehát megyünk lefelé, dacára például a gépkocsik szaporodásának és más effélének, amit felületes módon a jólét jeleként értelmezünk. Persze lehet mondani, hogy Székelyföld soha nem tartozott a gazdagabb vagy szerencsésebb tartományok közé, és lehet a román államra is mutogatni, annak tudatosan elnyomó és elsorvasztó politikájára, de ez távolról sem elég, mert semmit sem old meg.”