Köszönet az egymilliónak

„Kilencvenhét és fél évvel azután, hogy a trianoni diktátum következtében minden harmadik magyar, mintegy 3,3 millió honfitársunk – saját szülőföldjén maradva – idegen, ellenséges államok fennhatósága alá és jogfosztott állapotba került, szombaton Budapesten letette az állampolgársági esküt az egymilliomodikként honosított külhoni magyar, a vajdasági Lajkó Miklós és családja. Ezt az egyszerűsített honosításról (közkeletű nevén kettős állampolgárságról) szóló törvénymódosítás teszi lehetővé, amelyet 2010 májusában majdnem egyhangúlag fogadott el a parlament, csupán öten tartózkodtak, és hárman – az akkor még MSZP-s Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Szanyi Tibor – voksoltak nemmel.

Sok vagy kevés az egymillió? Ha a szomszédos országokban élő mintegy két és fél millió magyarhoz viszonyítjuk, akkor nem tűnik soknak, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy a külhoni magyarok továbbra is folyamatosan kérelmezik a honosítást, Szlovákiában és Ukrajnában pedig tiltják és büntetik a kettős állampolgárságot, akkor elégedettek lehetünk ezzel a számmal. Egyébként a helyzet abszurditását az is mutatja, hogy két olyan állam gátolja az ott őshonos magyaroknak a magyar állampolgárság felvételét, amely úgy örökölt meg a Trianonban elszakított színmagyar és többségében magyarok lakta területeket, hogy nem írta, nem is írhatta alá a békediktátumot – mivel akkor még egyikük sem létezett! Trianon hosszú árnyékának szomorú szimbóluma az is, hogy az 1912-ben a Rimaszombathoz közeli Várgedén született Tamás Aladárné Szűcs Ilonának, a »nemzet tanító nénijének« életében ötször is változott az állampolgársága, holott a szülőföldjét soha nem hagyta el. Kilencvenkilenc évesen fosztották meg szlovák állampolgárságától, alapvető emberi jogaitól, miután 2011-ben az elsők között kérte és kapta vissza a magyart, s aki a magyar nemzet érdekében tanúsított kiemelkedő szolgálata, hősies helytállása elismeréseként 2012. október 23-án elsőként kapta meg a Magyar Becsület Rendet. A tavaly nyáron száznégy esztendős korában elhunyt asszony búcsúzóul »összetartást, egy húron pendülést és egymás tiszteletét« üzente, kívánta a magyaroknak.”