Schmidt Mária a Nyugatról: A hitetlenség a nihilizmusba vezet
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
A liberalizmus felé eltolódott demokrácia újabban visszakerül a helyére!
„Ez a könyv illiberális, szuverén és nemzeti. Valaki talán azt mondaná rá: populista. Ez a lassan szétmálló tartalmú divatszó azonban csupán annyit tesz: népbarát, tehát demokrata. A demokrácia kezdettől fogva nem liberális volt, olykor egyenesen antiliberális. Sőt Carl Schmitt megállapítása szerint egy demokrácia annál demokratikusabb, minél kevésbé liberális. Hiszen a liberalizmus – mely nemes és veretes volt egykor, mondjuk J. S. Mill, Tocqueville vagy Eötvös József révén – eredendően arisztokratikus gondolat, ami a politikai képviseletet korlátozottan bővítő polgári mozgalomként indult. Elitista volt tehát, de emancipatórikus küldetése tagadhatatlan, amint az is, hogy ez egy határnál megállt. Belépve a »tömegek korába« (Ortega y Gasset), a 20. században a demokrácia elvesztette liberális jellegét s a nők igencsak időszerű egyenjogúságával, a választójog általánossá tételével és a nagy néppártok megjelenésével kialakult sokáig érvényesülő populáris gyakorlata. A múlt század végén azonban az elitek újra visszavették a választóktól a döntés jogát, beleszólásuk esélyét számonkérhetetlen hivatalokkal csökkentették, hogy a nemzetközi pénzügyi hálózatok neoliberális programjukat minél könnyebben végrehajthassák. Röviden: a bürokrácia összefogott a nép ellen a távoli pénzügyi központokkal. Ennek az újliberális elitnek a gondolkodása annyira messze volt a 19. századi óliberalizmustól, mint amennyire csak a kozmopolita kaviárkaszt és »a davosi kultúra« (S. P. Huntington) megannyi befektetője és topmenedzsere távol állhat patinás nevű báróktól és humanista mágnásoktól.
A 2008-as világgazdasági válság óta megfordult a szél: az érthetetlen nyelven beszélő, átláthatatlanul működő, az egyre égetőbb politikai döntéseket rendre elodázó politikai és gazdasági elit – amelynek Brüsszel éppen úgy szimbóluma, mint a Wall Street – ellen fordult a többség. A liberalizmus felé eltolódott demokrácia újabban visszakerül a helyére! A globalizációkritikus demonstrációktól kezdve az elit- és bevándorlásellenes pártok nyugat-európai választási sikerein át egészen a nemzeti autonómiakövetelésekig, valamint Trump megválasztásáig és a Brexitig terjed az a sokszínű lázadás, amely nem széltében, vagyis a bal- és jobboldal között, hanem hosszában, azaz a fentiek és a lentiek – tehát a szűk globális elit és a társadalom többsége – között találja meg az ellentétet. A munkából élő globális rozsdaövezet bosszúja ez az üzleti negyedek prémiumvadászain. A »többségi demokrácia« (Willmoore Kendall) gyakorlata egyúttal a nemzetállami szuverenitás védelmét és a kulturális hagyományok őrzését is jelenti – ez az a kombináció, amely a leginkább szemben áll az antidemokratikus struktúrákkal (legyenek azok bár Szilícium-völgyi adatgyárak, nem választott uniós technokraták, törvénykezésbe fogó bírák, milliárdos tőzsdespekulánsok vagy általuk finanszírozott NGO-k). A ’90-es években megfogalmazott »új világrendnek« nem sok jót ígér, ha az értékek konzervativizmusa és az igazságosság elvárása összekapcsolódik egymással.”