A fogyasztói társadalom megköveteli, hogy a politika is fogyasztható legyen.
„A mainstream kultúra mindig is képes volt arra, hogy politikai ideológiákat terjesszen és meggyőzzön vele széles rétegeket, ezekre szinte minden műfajban láthatunk példát: zene, televíziós műsorok, bestseller könyvek, reklámok és még sorolhatnánk. Ezek a médiumok gyakran nemcsak egy érdekes történetet közvetítenek, hanem gyakran elősegítik szerzőik, zeneszerzők, rendezők, színészek és mások politikai vagy ideológiai hitét is. Nem meglepő, hogy minden alkalommal, amikor új technológia születik, megváltozik az is, ahogy a tömegkultúra befolyásolja a politikát és különösen a választásokat – mondja a szakértő. Ahogyan a rádió, a televízió és az internet megjelenése is megváltoztatta azt a módot, ahogy a vállalatok piacra dobják termékeiket a fogyasztóknak, ezek
A TECHNOLÓGIÁK EGYSZERSMIND BEFOLYÁSOLTÁK A POPKULTÚRA ÉS A POLITIKA KÖZÖTTI KÖLCSÖNHATÁSOKAT IS.
A rádió megjelenésével a korábbi regionális celebritások helyett területeket átívelő sztárok születtek, így a politikusok is ehhez alkalmazkodtak. A televízió megjelenése után pedig egyre elterjedtebbé vált, hogy politikusok ne csak hagyományosan vett politikai műsorokban szerepeljenek, hanem beszélgetős műsorok és szórakoztató programok legnézettebb alanyai is legyenek. Ezek a megjelenések segítik a jelölteket az új közönségek megszólításában: a politikusok olyan oldalukat mutatják meg, ami gyakran nem jelenik meg más kampányesemény során, hiszen nem kell komolyabb, kemény újságírói kérdésektől tartaniuk, így elengedhetik magukat ők is.
Mindez nem véletlen, ugyanis a fogyasztói társadalom megköveteli, hogy a politika is fogyasztható legyen, így az üzenetet gondosan becsomagolt szórakoztató marketingtermékként kell eladni a választóknak egy mesterségesen kialakított politikai identitás/imázs részeként. Ahhoz pedig, hogy minél szélesebb körhöz jusson el a mainstream közönségre szabott univerzális termék, a tömegkommunikációs eszközök és a széles körben ismert kultúra lesz a politikus legjobb barátja. Hogy mindez odáig vezet-e, hogy a politika felszínessé válik vagy hülyének nézi-e a politika intézménye a választót, már más kérdés.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Csak erre koncentrált.
Ő is a Belgiumban lévő orosz vagyon megszerzéséről ábrándozik.
