A cigányokat meg kell számolni, településenként, régiónként, országosan. Igaz, ehhez meg is kell ismerni a cigányokat. Aztán megérteni őket. Különben nincs jövője Magyarországnak.
Először is, mondjunk cigányt. A roma szó amúgy teljesen rendben volna, ha nem az egész problémahalmaz elmaszatolására használnák. Attól ugyanis, hogy a cigányokat romáknak hívjuk, nem oldottunk meg semmit, csak úgy tettünk, mintha előbbre léptünk volna. Pedig egy tapodtat sem.
Aztán lássuk be: momentán igazán senki nem is akar előrelépni. Illetve akarni akar, csak neki ne legyen dolga vele. Legfőképp akkor ne, ha pártember az illető – magyarán politikus.
Ezt lehet durván, ahogy a Jobbik tette a közelmúltig, lehet finoman, ahogy például Horn Gyula csinálta (tudjuk, tehetséges politikus volt); a lényeg, hogy az úgynevezett cigányozás az egyetlen eszköz, amivel ezen a téren a szavazóbázist bővíteni lehet. Minden más megközelítés vagy cselekvés csak ront az adott párt helyzetén. Ezért komoly párt komolyan nem is foglalkozik az üggyel.
Pedig nem ártana. A jövő ugyanis fenyegető. Ha a hagyományos (?) életmódot folytató – nevezzük az egyszerűség kedvéért telepinek – cigányság akár csak egy régióban is túlsúlyba kerül, az gazdasági és kulturális összeomláshoz vezethet. És az égvilágon semmi jele nem látszik annak, hogy bármi is megállítaná a túlsúlyba kerülés folyamatát. Igazából nem tudjuk, hogy hol tart ez a folyamat, csak a rendszeres ismeretté össze nem állt személyes tapasztalatainkból, barátaink és ismerőseink történeteiből következtetünk. Ha jobban megkaparjuk, szinte semmit nem tudunk a cigányokról. Még azt sem, hogy hányan vannak.
Másutt persze még rosszabb a helyzet. Szlovákiában, ha nem jön valami gyökeres változás, a cigány lakosság aránya néhány évtizeden belül elérheti a nemcigányokét, és akkor az utóbbiak számára nem marad más, mint szétfutni a világban (a magyarokat nyilván hazavárjuk) – a cigányokra maradt Szlovákiát képzelje el, aki akarja. A románok abban reménykednek, hogy a cigányok elmennek tőlük, ha lehet, mind a négymillió; csak az nem világos, a nyugat hogyan fogadja majd ezt a népvándorlást. Eddig elég rosszul viselték, pedig még csak az elejét kapták. A bolgárokról, szerbekről ez ügyben hírünk nem nagyon van, de kevéssé hihető, hogy ott egyszerűbb az élet.
Szóval másutt is forrong a kelet-európai cigányvilág, de ez minket sem nem vígasztal, sem nem ment fel a felelősség alól.
És ha ennek meg akarunk felelni, a legfőbb ideje komolyan nekilátni a dolognak – számolva azzal, hogy aki nyugati megmondó ember arra jár, belénk fog rúgni érte.
Az első dolog, amit – pokolba a píszível! – meg kell tenni: az őszinte és egyenes beszéd. Annak kimondása, hogy a cigányokkal baj van, és a telepi cigányok létszámarányának ma ismert (?) arányú növekedése súlyos fenyegetés a nemcigányokra nézve. Saját magukra nézve is, de ez egy másodlagos probléma.
Nyilván ki kell deríteni, meg kell fogalmazni, hogy ez miért van így, és ez a kiderítés és megfogalmazás lehetséges is. De nem ez az első, hanem a dolgok nevén nevezése. Előre látható, hogy ha ezt egy magyar kormánypolitikus megteszi, világméretű vihart arat vele, és még örülhetünk, ha a NATO vadászbombázói nem bombázzák le a pesti hidakat. A halogatásra azonban ezzel együtt sincs idő.
A második, hogy végre meg kell számolni a cigányokat. 1893-ban az akkori hatóság lenyűgözően adatgazdag, bár a törzsi megoszlást nem ismerő cigányösszeírást hajtott végre, nagyszerű kötetben adták közre az eredményt. Azóta viszont nem hogy semmi, hanem egyenesen megszámlálási tilalom van érvényben. Ami elmebaj. Ezt a tilalmat meg kell törni,
Igaz, ehhez meg is kell ismerni a cigányokat. Egyáltalán nem mindegy például, hogy egy közösség beás, oláh vagy kárpáti, hogy e három nagy törzsön belül milyen alcsoport tagja – vagy éppen nem tagja egyiknek sem. Ezt tudnunk kell, e nélkül az egész számlálás a levegőben lóg.
A következő logikai lépés, hogy meg kell értenünk a cigányokat. Ez már nehezebb ügy, pedig ezt sem lehet megúszni. Meg kell értenünk – megint csak pokolba a píszível –, hogy milyen logika szerint működnek, mit miért tesznek, mire hogyan reagálnak. Rasszizmus? Egy fenét – kulturális antropológia.
És ha eddig eljutottunk – eljutunk-e valaha egyáltalán? –, akkor el lehet gondolkozni azon, hogy miként lehet a telepi cigányok gyerekeit átkísérni a maguk romlott, eltorzult kultúrájából a többségi társadaloméba. Humánusan és eredményesen. Hogy az olló ne nyíljon, hanem záródjék, hogy a telepi cigányok aránya ne növekedjék, hanem csökkenjen.
Mert csökkennie kell. Különben nincs jövője Magyarországnak.
Az új magatartásformák ugyanúgy terjednek, mint a járványok, és a 21. századra a túlzások vették át a főszerepet az emberi viselkedés alakításában; az ok az „egyharmados kisebbségek” és a „szuperterjesztők” felemelkedése – állítja önkritikus könyvében Malcolm Gladwell.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Nos, ilyesmi előfordul. Hat éve például az Euronews az Európai Vezető Díj egyik díjazottjává választotta Fekete-Győr Andrást.
Az ESG, azaz a fenntartható szempontok szerinti teljesítmény javítása érdemben segíthet a tőkeköltségek csökkentésében, különösen részvénykibocsátásoknál, de az eredmények ágazatonként, vállalatmérettől és földrajzi helyzettől függően jelentősen eltérhetnek. A kérdés az, hogy elég-e egy jó ESG-értékelés ahhoz, hogy tartós pénzügyi előnyt teremtsen.
Tizenhat év alatt nem lehet majd hozzáférni az oldalakhoz.
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
A magyar válogatott 30–22-re kikapott Norvégiától a női kézilabda Európa-bajnokság elődöntőjében, így a bronzéremért játszhat vasárnap.
Az elemző az Indexnek nyilatkozott.
