Lehet status quo-párti, békés Európára és békés európai hétköznapokra apelláló, a bizonytalan folyamatoktól rettegő, technokrata-globalista-szoftliberális véleményt mondani.
Lehet kissé romantikus módon birodalmi-konzervatív melldöngetéssel Madrid mellé állni, mintha még mindig – vérmérséklettől függően – a legkatolikusabb spanyol királyok vagy épp a francóizmus melletti szimpátiáját akarná az egyszeri magyarjobboldali ember ezzel kifejezni – elfelejtve azt, hogy a mai, 2017-es Spanyolország alig néhány évtized alatt vált az egyik legszekulárisabb, legliberálisabb európai országgá.
És lehet – paradox módon – akár autonóm-szélsőbalos, akár népnemzeti-nacionalista szemszögből a katalánok ügye mellé is állni. Hiszen a katalán függetlenedés a birodalmi Madriddal szemben egy évszázada a helyi balos-nacionalista erők kívánsága, és most is keverednek benne a nemzeti, hazafias önrendelkezési és a republikánus-progresszív iskolák érvei.
Beszélhetünk a katalán ügyről úgy, mint példaként az erdélyiek, székelyek előtt. De beszélhetünk úgy is, mint egy olyan ügyről, ami pont hogy veszélyezteti az erdélyiek, székelyek, önrendelkezési törekvéseit – gondolván a román állam lehetséges befeszülésére.
(Itt persze senki ne felejtse el, milyen különbségek vannak a Magyarországnál kétszer nagyobb nemzeti össztermékkel és háromszor nagyobb egy főre jutó GDP-vel rendelkező Katalónia és a Románia szívében fekvő, hegyek közé zárt Székelyföld reális lehetőségei, jövőképei között.)