Fáradt, enervált megjegyzés az év modellje című bullshithez
Sokkal fontosabb és súlyosabb problémákkal bajlódunk, mint pár éve, amikor a mozgalmatok elfoglalta az agonizáló baloldal helyét a céges érdekeltségek miatt.
1956-ban is volt valami egészen halvány esély, hogy az eseményeknek lehet valamifajta kibontakozása. Interjú.
„Szerinted van magyar karma? Vagy van eleve elrendelés a magyar történelemben? Ahogy a Himnusz is mondja, hogy mire vagyunk kárhoztatva… És mit segít ezzel kapcsolatban a történész munkája?
Szerintem az a történeti iskola, amit Paul Johnson neve fémjelez, azt állítja, hogy nincsenek teljes mértékben előre lejátszott meccsek. Inkább döntési helyzetek és valószínűségek vannak. 1956-ban is volt valami egészen halvány esély, hogy az eseményeknek lehet valamifajta kibontakozása. Talán csak egy Gomulka-féle változat lett volna, de sajnos sokkal nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy odáig fejlődnek az események, hogy a szovjeteknek nem marad más lehetősége, mint az önfeladás vagy Magyarország ismételt megrendszabályozása. Ezt Hruscsov világosan megmondta Titonak: minden árat hajlandó megfizetni azért, hogy Magyarországot megtartsa. Lehet azt mondani, hogy ez el volt rendelve, illetve ha ránézünk a térképre, akkor úgy is látszik, hogy a dolgok el vannak rendelve, de ha egyszer ott van a pályán az ember, ahonnan nem lehet lejönni, akkor igenis küzdeni kell.
És mi volt az oka annak, hogy ennyire fontos volt nekik Magyarország megtartása?
Ha feladják Magyarországot, akkor omlik az egész konstrukciójuk. Bebizonyosodik, az egész ideológiájuk érvénytelen. Szerintük ugyanis van egy történelmi fejlődés: feudalizmus, polgári forradalom, majd szocialista forradalom és a proletárdiktatúrát nem követheti ismét polgári rendszer, csak fasizmus. Namost 56-ban minden volt, csak fasizmus nem. Vagyis a saját keretükön belül ez a magyarázat nem működött. Pedig szegény Nagy Imréék igazán elégedettek lettek volna az 1945-47 közötti »koalíciós«, vagyis a kommunista vezetésű népfrontos vonallal. A másik ok pedig az, hogy a világban nagyon fontosak a tulajdonítások. Hogy mit gondolunk a másik szereplőről. Hogyha Hruscsovék azt mondják, hogy Magyarországról kivonulnak, azzal arcot vesztenek. Mert ha úgymond »átadják« az »imperialistáknak«, azt gyengeségnek fogják fel. (...)
És ha azt mondanám, hogy milyen három fő pusztítást végzett a kommunizmus?
Elsősorban a magyar identitásban végzett pusztítást. Abban, hogy mit gondol egy magyar ember magáról. Kádár János 1982-ben az MSZMP Központi Bizottságában úgy fogalmazott, hogy 56 után arra törekedett, hogy »fújják ki magukat az emberek« és foglalkozzanak a családdal. Szerinte ez túl jól sikerült, mivel bizonyos közösségi szellem még a személyi kultusz idején is volt. Vagyis Kádár a társadalmi kohézió szempontjából visszasírta az ötvenes éveket! Tehát túl jól sikerült az atomizálás. A másik legnagyobb pusztítás az, hogy a magyar, mint nemzeti brand beleszorult ebbe a második ligás vesztes kategóriájába. Nálunk például óriási publicitást kapott a Hideg napok c. film 1966-ben Latinovits Zoltánnal és Darvas Ivánnal. Beszéltünk arról, hogy volt egymillió nyilas szavazó. De eközben a szomszédos országokban mindennek a pandantja elő sem került. Tehát ennek a következménye az, hogy még mindig először itthon a sajátjainkkal kell megvívni, hogy mit csináltak a jugoszláv kommunista partizánok a Délvidéken, mert van egy olyan beidegződés, hogy „nade előtte mi mit csináltunk”. A harmadik nagy pusztítás pedig nyilvánvalóan anyagi. Magyarország gazdaságilag lemaradt, és gazdaságilag ezek a kiismerhetetlen tulajdonformák jelentek meg: gmk, fusizás. Egy versenyképtelen országot hagytak maguk után a kommunisták.”