Hont András és a metoo

„Hont András legutóbbi, Sárosdi Lilla egykori molesztálása kapcsán írt HVG-s cikkében azt olvassuk, hogy az esetből – kapaszkodjunk – »hiányzik az erőszak és a hatalommal való visszaélés mozzanata«. És ez még nem minden: néhány jól formált betűkupaccal később azt is megtudjuk, hogy »az udvarlás, a tetszésnyilvánítás nem szorítható szigorú előírásokba«. Elvégre ha ez a bizonyos tetszés, szegényke, mégis beszorulna, s mi ezt hagynánk – folytatja szerzőnk az aggodalomtól megremegő hangon –, a végén még »sterilizálnánk az életet«.

Az embernek, persze, egy ilyen hontosan vázolt Élettől pont az életkedve megy el. Messzire. Az ugyanis, hogy egy 18 éves, talán kislány kora óta színészi ambíciókat dédelgető, épp' hogy felnőttkorba lépett nő mellett egy neves rendező, sokminden ura és parancsolója, mindenféle kérdés és egyebek nélkül fogja magát, előveszi a nemi szervét, hogy aztán a meglepő (de csöppet sem mulatságos) helyzethez még rövid, ám annál gyomorforgatóbb használati útmutatót is mellékeljen; majd a zokogásban kitörő elutasítás után barátja és harcostársa mindenki (így Lilla) szeme láttára önkielégítést végez - természetesen 100%-ig kimeríti mind az erőszak, mind a hatalommal való visszaélés fogalmát. Nagyon, nagyon aggasztó, hogy Hont András nem kívánja – rosszabb esetben egyáltalán nem is képes – felismerni ennek jéghideg, dermesztő nyilvánvalóságát.

Az ember így elsőre azt se tudja, mit mondjon – netán mit tegyen. De az ember az még csak hagyján: in concreto én magam sem tudom, mi volna, hovatovább mi történne, ha valaki (kőműves, újságíró, helyettes államtitkár) a fenti metódusok mentén nyilvánítana tetszést – mondjuk a feleségemnek. Anyámnak. Miféle dolgok gyűlnének az én békés szívemben akkor; mi rajzolódna arcomra és – 1-2 órával később – mások arcára?

És: vajon milyen tettek elítélésétől félti még Hont András szép és közös életünk szabad folyását, megejtően gyönyörű organikusságát (amelyet egyébként – egészséges, vagyis valódi formájában, megrögzött konzervatívként – jómagam is felettébb csodálok)? A kisebb kocsmai késelésekhez például ne invitáljunk eztán rendőrt, talán bizony küldjük el még a szemtanúkat is? Meg hát, mi is az a kisebb kocsmai késelés (per se), hány deci folyadéknak kell kifolynia hozzá (per definitionem), és pontosan milyen felépítésű testből; a test mely részéből? Ki és milyen patikamérlegen óhajtaná megmérni Sárosdi Lilla traumáját?

Hogyan lehet Enyedi Ildikó lenyűgöző »érintésfilmje«, illetve Borbély Alexandra csodálatos filmbéli alakítása után alig pár hónappal ilyen érzéketlen gondolatokat megfogalmazni, mi több, közszemlére tenni?

Mostantól kezdve Hont Andrásnak akkor sem fogok hinni, ha azt mondja, hogy 1+1 az 2. Nem hiszek majd neki, mert tudni fogom, hogy ez a mégoly áttetsző állítás a mélyszerkezetben, szubsztanciájában nyilvánvalóan és menthetetlenül zavaros; hogy bár Hont András azt mondja, hogy 2, közben talán arra gondol, hogy 5 vagy – horribile dictu! – 11; az is lehetséges, hogy egy szív alakú birsalma jelenik meg a fejében, esetleg az antiochiai szent kézigránát, Orbán Viktor, vagy egy gótikus katedrális. Ki tudja? Nem lehet tudni.

Sajnos azonban Hont András nincs (teljesen) egyedül: az egyébként zseniális Mészáros Márta is »nagyon érdekes« alapállásból közelítette meg az ügyet. A filmrendezőnő ugyanis emocionális-emberi síkokon gyakorlatilag tökéletesen követhetetlen véleménye kifejtése közben egyebek mellett sejtelmesen megjegyezte, hogy Marton László »nagyon sármos ember volt« (ám). Ami felőlem akár igaz állítás is lehet – a hírek szerint a Duce sem volt éppen ronda –, de hogy az ügyhöz az ég világon semmi köze, az természetesen egészen biztos. Hiszen az itt felsejlő logika szerint Brad Pitt testével – ad absurdum – képtelenség heteroszexuális nőn (és persze homoszexuális férfiún) erőszakot elkövetni – szegény Danny de Vito pedig kissé még akkor is abuzál, ha partnere jó tíz méterről, szabad akarattal és a legnagyobb szerelemmel pillant reá. Ezek pedig képtelen állítások. Ugye?”