„– Egyre több forrásból törnek fel olyan kritikák, önkritikák, amelyek az általad említett bűnös hallgatásra mutatnak, avagy kérdeznek rá. Úgy érzik, úgy érezzük sokan, hogy a bennünket körülvevő, elszaporodó morális dilemmák kapcsán az egyházak vezetői nem tudják, vagy nem akarják betölteni a tőlük elvárt morális társadalmi iránytű szerepét. Mintha túlzottan hallgató egyházakká váltunk volna.
– A diagnózis helyes, magam is így látom. Itt van most ez a szomorú őcsényi ügy, és láttam egy fotót az egyik cikk illusztrációjaként a településről. Ezen a képen két templom tornya jelenik meg a háttérben, amelyek elgondolkodtattak, hogy vajon az ottani papok, lelkészek tettek-e bármit is annak érdekében, hogy ez a feszültség oldódjon? Lehet, hogy igen, de kudarcos volt a próbálkozásuk, lehet, hogy egyesek indulatait le tudták csitítani, de ez a két torony olyanná vált számomra, mint két felkiáltójel. Ott van-e vajon az egyház jelként egy ilyen település közösségében? El tudják-e mondani az egyház képviselői, hogy eddig és ne tovább? Az egyházi megszólalónak ugyanakkor nagy felelőssége van: ahhoz tudni is kell mondani valamit, hogy megszólaljunk. Önmagában a hangunk hallatása kevés.