A cölibátus lazítása nem fogja növelni a hivatások számát

„A magyar püspökök egyike nemrég azt mondta, levélben fogja kérni Ferenc pápától, hogy engedélyezze a latin egyházban a »viri probati« (»kipróbált férfiak«) pappá szentelését. Ez vitát indított el a magyar katolikus egyházban erről a témáról, és más lehetséges megoldásokról – beleértve a kötelező cölibátus eltörlését – a nyugati világban jellemző paphiányra. Ön szerint megtörténik az hamarosan a latin egyházban, hogy »viri probati«-ból papok lesznek? Lehet a keleti katolikus, vagy akár még az ortodox gyakorlat is minta a latin egyház számára? A kötelező papi cölibátus bármiféle lazítása jó megoldás a paphiányra a Nyugaton? Mi a fő oka a csökkenésnek a papi hivatások számában a Nyugaton, és ön milyen megoldást javasolna erre a problémára?

Nem, nem számítok semmilyen változásra az Egyház papi cölibátussal kapcsolatos gyakorlatában, mivel az Krisztus, a Legfőbb Pap példájában gyökerezik, akinek személyében a felszentelt pap cselekszik. Azt remélem, hogy kizárólag a viri probati lesz felszentelve – abban az értelemben, ahogyan Római Szent Kelemen először használta ezt a kifejezést: vagyis azok a férfiak, akik a szemináriumi formálás egy megfelelő időszakán keresztül bizonyítottak. Nem számítok a viri probati felszentelésére a római katolikus egyházban az erényesnek bizonyult nős férfiak értelmében, ahogyan a kifejezést jelenleg használják. A keleti egyházak papi cölibátussal kapcsolatos gyakorlatát alaposan és mélyen meg kell értenünk. Az nem jelent érvet a latin egyház gyakorlatának megváltoztatására.

A papi cölibátussal kapcsolatos gyakorlat lazítása nem fogja megnövelni a hivatások számát. A papi hivatás válasz egy olyan isteni hívásra, ami magába foglalja a cölibátus, vagyis az életreszóló önmegtartóztatás kegyelmét. A papi hivatásokra érkező válaszok hiányát a korunkban a hit elvesztése, és a fiatalok hitbeli képzésének hiánya okozza. Isten bizonyosan elegendő számú fiatal férfit hív az Egyháza szolgálatára. Annak a kultúrának a világiassága, amelyben élünk, megnehezíti egy férfi számára, hogy meghallja a hívást. Emellett a családok, a plébániai papok, és a többi keresztény kudarca a papi hivatások támogatásában is megfosztja azokat, akik hívást kapnak, az alapvető segítségtől a hívás megértésében és megválaszolásában. (...)

Hogyan foglalná össze a vízióját az Egyház számára? Ön szerint az Egyháznak milyennek kellene lennie, és milyen szerepet kellene betöltenie a világban?

Az Egyház mindazok közössége, akik a keresztség által újjászülettek Krisztusban, és így Isten fogadott fiai és lányai Krisztusban, a Megtestesült Isten egyszülött Fiában. Az Egyház nemcsak azokat foglalja magába, akik zarándokúton vagyunk a földön a mi igazi otthonunk felé a mennyben, de a purgatóriumbeli lelkeket, és a dicsőségbeli szenteket is. A múltban úgy utaltunk az Egyház közösségének gazdagságára, mint Küzdő Egyházra, Szenvedő Egyházra, és Győzelmes Egyházra. 

A vízióm az Egyház számára az, hogy Ő és valamennyi tagja mindörökre hűségesen és nagylelkűen Krisztusban él, hogy Krisztus dicsősége ragyoghassa be a világot míg Krisztus Utolsó Eljövetelére várunk, amikor visszavezet minden teremtményt az Atyához, »új eget és új földet« teremtve (2Pt 3,13). A világ, a látszat ellenére, éhezi és szomjazza az igazságot és szeretetet, amit egyedül Krisztus ad meg nekünk, megszabadítva minket a bűntől, és helyes viszonyba helyezve minket egymással és a világunkkal. Hűségesnek és nagylelkűnek megmaradva az Ő valódi identitásában mint Krisztus Jegyese, az Egyház elhozza a világnak azt, amire a világnak szüksége van, és amire a világ vágyik.”