Szex, szerelem, barbárság: a fogyasztható szerelemről

„Az emberi méltóságból, vagy az állampolgárok érdekeiből kiinduló megközelítés háttérbe szorulásáért a 2008-as hármas válságot is okolhatjuk. A fizetett munkavállalás maga kiváltsággá vált, és a munkaerőpiac átalakulásával többé már nem emberi jog. Az illiberális állam szerint a női munkavállalást át lehet értelmezni a gondoskodás keretében, azzal, hogy a nő kizárólagos feladata a gondoskodás és a reprodukció, és nincs helye a köztérben. Politikai és stratégiai kulcskérdés, hogy ez az anyagi körülményekben, a munkavállalás jellegében bekövetkezett változás az emberi méltóságon alapuló diskurzusokra hogyan hat.

A kilencvenes évektől kezdve a testük áruba bocsátásából élők a választás és a cselekvőképesség fogalmát kezdték használni. Ez normalizálta a szexuális szolgáltatást, amely egy lett a számos más szolgáltatás közül. Azt állították, hogy ebből a munkának tekintett tevékenységből is méltóságot lehet nyerni. A szexmunkások szervezete például ebből a szempontból szakszervezet, mert a munkavégzés kereteit kívánják szabályozni, és egyidejűleg tagadják, hogy bármi különbség lenne a szexuális szolgáltatás és mondjuk a kefirgyártás között. Álláspontjuk számos bírálóját pedig atyáskodással, hamis erkölcsi fölénnyel, sőt képmutatással vagy kriminalizálással vádolják. A munkavégzés a baloldali mozgalmakban az emberi méltóság alapja volt, így természetes, hogy a szexmunkások a haladó, avantgarde politikai pozíciót foglalják el a vitákban.

A neoliberalizmus mint gazdasági és politikai rendszer kényelmesen összekapcsolódott az emberi jogok diskurzusával, és létrehozott furcsa politikai szövetségeket, amelyek láthatatlanná tették a tőke vámpír természetét. Így lett mindenkinek emberi joga, hogy eladja a testét, akár mint adósrabszolga, akár mint sugarbaby.”