Biszku-ügy: hol rontotta el az ügyészség?

„Azt azonban nehéz vitatni, hogy majdnem mindegy, az első- vagy a másodfokú bíróság munkájának eredményeként állapítják meg az ellentmondásoktól mentes és a logika szabályainak megfelelő, bizonyítékokon alapuló tényállást. Márpedig tény, hogy a megismételt elsőfokú eljárásban felvett bizonyítás – a szakértők mellett tanúk meghallgatása és főleg a sortűzperek iratainak részletes elemzése – eredményeként cáfolni lehetett a vádirat legfontosabb hipotéziseit, így közvetetten a Kahler Frigyes szaktanácsadói véleményében leírt, a jelenlegi politikai kurzus emlékezetpolitikai érdekeit szolgáló állításokat is.

Így kiderült, hogy 1956. december 4-én a Katonai Tanács tagjai nem a békésen tüntető tömegek provokálására készültek, hanem egy esetlegesen kirobbanó újabb fegyveres támadás elhárításával kapcsolatos teendőket beszélték meg. Ezen az ülésen »tömeggyilkosságok«  végrehajtásáról, ezen belül a Nyugati pályaudvar környékére odacsalt fegyvertelen tömeg szétlövéséről szó sem volt.
A pártvezetés és a Katonai Tanács a fegyvertelen polgári lakossággal szemben megtorló jellegű fegyverhasználatra vagy esetleg sortűz leadására utasítást, tűzparancsot nem adott ki. A Katonai Tanács 1956. december 4-én meghozott döntéseit követően – ám azokkal nem okozati összefüggésben – az alábbi két (vád tárgyává tett) esemény történt az ország területén:

1956. december 6-án a Nyugati pályaudvar mellett az úgynevezett vörös zászlós tüntetésen a karhatalom a kormány mellett tüntetőkkel, illetve a vele szemben is erőszakosan fellépő ellentüntetőkkel történt összetűzés során fegyvert használt, amelynek következtében, de valójában tévedés folytán három személy életét vesztette. A karhatalom ez alkalommal a polgári lakosságra sortüzet nem adott le, a három sértett halála nem szándékos emberölés eredményeként következett be. (Ugyanezt állapította meg az egyik karhatalmista ellen indított büntetőeljárásban a Legfelsőbb Bíróság Völgyesi Miklós vezette tanácsa 2003. február 20-i jogerős ítéletében.)

1956. december 8-án Salgótarjánban a rendőrkapitányság épülete előtt összegyűlt tömegre a város szovjet katonai parancsnoka, Saljupin alezredes oroszul kiadott tűzparancsára adtak le sortüzet a szovjet katonai, majd a magyar karhatalmi erők, amelynek során a magyar karhatalmisták a szovjetek tüzelése után, külön parancs nélkül, tűzpánik következtében kezdtek el lőni a tömegre. Az egy idő után megtorló jellegűvé vált sortűzben 46 ember életét vesztette.

Mindehhez Biszkunak nem volt köze. Ezt már az iratismertetéskor is tudta az ügyészség, hiszen lényegében minden fontos adat – elsősorban a sortűzperekben született ítéletek formájában – ott volt a kezében. Ennek ellenére Biszku ellen valótlan tényálláson és téves jogértelmezésen alapuló vádat emeltek. »Az ügyész ott követte el a vád szerkesztésekor a legnagyobb hibát, hogy nem vette figyelembe a nyilvánvaló tényeket« – fogalmazott a megismételt elsőfokú eljárás bírója.

Ugyanakkor Biszkut a feljelentésben szereplő, a forradalmat követő megtorlási perek lebonyolításában játszott szerepe miatt meg sem gyanúsította a nyomozó ügyészség. Kívülállóként nehéz eldönteni, hogy az ügyészi műhiba elkövetésére Ibolya Tibornak milyen ráhatása volt. Az esküjükhöz híven a politikai elvárásokat semmibe vevő bíróságok jogállamban megengedhetetlen köpködése helyett a főügyésznek ezt lenne érdemes tisztáznia – legalább saját maga számára.«