Tuskék nekimentek a lengyel-magyar barátság bázisának
A varsói Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet sorsa hajszálon múlik.
Úgy érzem, engem nem képviselnek. Zsidó származásúként, anyaként, nőként... én egy strigulát sem érek talán.
„Nagyon könnyű azt mondani, hogy »hagyjuk a politikát«, ha soha nem tapasztaltad meg, milyen az, amikor az életed múlik azon, kik és hogyan döntenek a sorsod felől. Manapság pedig úgy érzem, engem nem képviselnek. Zsidó származásúként, anyaként, nőként... én egy strigulát sem érek talán. (»Nőügyekkel amúgy sem foglalkozunk«, ugye...) Egy korlátozott érzékenységű detektor ballibsiként elkönyvel, és onnantól mehetek a levesbe. Hacsak nem állok be a sorba, és nem éljenzek. Vagy hallgatok.
A minap a kezembe került egy bulvár hetilap, amiben egy ismert színész (ex?)házaspár gyerekéről azt írták, hogy tönkreteheti a szülei karrierjét, amiért aktívan kiáll a politikai nézetei mellett, amelyek történetesen kormányellenesek. Nem is akartam elhinni, hogy ez egy bulvárlapban, nyomtatásban megjelent, miszerint ha valaki nyíltan kormányellenes, az bárkinek, aki a környezetében van, rossz hatással lehet a karrierjére. Ez most nem is az aktuális kormányról szól, hanem az elvről, ami egy akármikori, mindenkori hatalom esetében is rettenetes és sötét időket idéz.
Nőket ütnek meg, cibálnak le a földre, mert más politikai nézeteket vallanak, gyereket ríkatnak meg, mert az apát és őt lemigránsozzák a buszon, nyílt gyűlöletkampány folyhat(ott) óriásplakátok formájában, de azért csak »hagyjuk a politikát«.”