Válságban a német identitás?

Az identitás kialakulása minden esetben folyamatnak, nem pedig állapotnak tekintendő. Nincs ez másképp a Harmadik Birodalom nemzeti identitásalkotásával sem. A második világháborúba vezető úton a minden német állampolgárra érvényes nemzeti kultúrát és identitásmintát mesterséges, katalizált folyamatok során próbálta elérni a náci Németország vezetősége. Hogyan hat ez a mai társadalmukra? Mi alakítja ma a német identitást?

Tudatos csoportalkotás

Ahhoz, hogy az identitás kialakuljon, fejlődjön és végül nemzeti kultúraként megőrzésre kerüljön, a minta alkotóinak intézményekre van szüksége, ami azt támogatja. Az identitáshoz tartozó intézmények külső faktorai lehetnek a gazdaság, politika vagy az adott terület, amin közösen élünk. A náci propaganda azonban a belső faktorokra is nagy hangsúlyt fektetett. Igyekezett az egyént, mint önálló lényt eltörölni a fogalomtárból, és azt

MINÉL TÖBB SZÁLON SZOROSAN A KÖZÖSSÉGHEZ FŰZNI.

Hitler választott identitása homályos, történelmileg és biológiailag biztosított alapoktól mentes. A Führer a német népet választotta ki a világot vezetni képes lakosságának, és a többi népcsoporttól fajil felsőbbrendűségével próbálta elkülöníteni nemzetét. A német „faj” (sic!) szupremáciáját etimológiailag is próbálta magyarázni, innen ered az árja kifejezés. A szó egy indiai dialektusban azt jelenti, nemes. Ezt a német Ehre szóval, melynek jelentése tisztesség, állították párhuzamba. A „mesteri faj” külsőleg is megkülönböztetett tulajdonságokkal bír: az ideális tisztavérű német külseje szerint nagyon világos bőrrel, szőke hajjal és kék szemekkel rendelkezik. A külsőségeket leíró sztendernek nem megfelelő embereket deviánsnak tekintették, így már

A MEGJELENÉS ALAPJÁN IS SZEMBETŰNŐ KÜLÖNBSÉGEK SZTEREOTIPIZÁLÁSA ÉS STIGMATIZÁLÁSA

az első lépcső az árja csoport exkluzívvá válásához.

Hogy a tiszta vért fenntartsák, állami szintű, valamilyen szinten lombikbébi-programhoz hasonló projektet hoztak létre. A Lebensborn program (Lebensborn = az élet születése, németül) Heinrich Himmler keze alatt jött létre, célja az árja vér tisztaságának megőrzése és fenntartása volt. Ennek keretei között fiatal, tiszta lányoknak mesterséges körülmények között biztosították, hogy népüket szolgálják: azaz az a megtiszteltetés érte őket, hogy anonimitásukat megőrizve és terhességüket titokban tartva a program centrumjában SS-katonák gyermekeit hordták ki. Az újszülötteket az anyjuktól elvették, hogy az állami propaganda teljes körű elsajátítása érdekében a centrum nevelői neveljék fel és oktassák a leendő náci árjákat. Ezek a gyermekek kiskoruktól kezdve tehát biológiai szüleik nélkül nőttek fel. Az agymosás része volt az is, hogy ezt azzal magyarázták nekik, hogy szüleik lemondtak róluk. A náci vezetés azonban a már megszületett gyermekekkel is hasonló eredményeket akart elérni, így a külsőleg megfelelő, tehát szőke, kék szemű fiatalokat elszakította családjaiktól és arra kényszerítették őket, hogy elsajátítsák a náci tanokat és korábbi nézeteiket tagadják meg. Természetesen ilyen körülmények között az azonosulás, főleg a mélyebb szintű internalizáció nem ment végbe. Ezeket az embereket végül haláltáborokba  szállították. Az árja nép kialakításának erőszakos és mesterséges folyamatát nevezzük germanizációnak.

A PROPAGANDA FENNTARTÁSÁHOZ ÁLLANDÓ ELLENSÉGKÉP IS KELL.

Az árja nép felsőbbrendűségét leginkább fenyegető csoportnak a zsidóságot jelölte meg a náci vezetés, de a piramis alján velük együtt szerepelnek a feketebőrűek, a cigányság, valamint a csoportexkluzivitás különösen igaz a félvérekre, homoszexuálisokra és a mentálisan vagy fizikálisan hátrányos helyzetűek csoportjára. A propagandakommunikációban közölt sztereotípiák és előítélet extrém gyűlöletet csiholt a többi csoporttal szemben. Az ellenség fékentartására alakult a Schutzstaffel, azaz az SS, mely abszolút engedelmességel és lojalitással viseltetett a Führer személye felé.

Az árja identitás halála

A második világháború Németország totális vereségével zárult, így az amúgy sem sikeresen internalizált náci identitást a német lakosság szinte teljes egészében ledobta magáról és ma már elutasítja annak értékeit. Ha csak azt vizsgáljuk, hogy Európában milyen negatív vélemények uralkodnak az országokban egy-egy csoportról, akkor azt látjuk, Németország a roma, muszlim és zsidó

ETNIKUMOKKAL SZEMBENI ELLENSÉGESSÉGÉT TEKINTVE BŐVEN AZ EURÓPAI MEDIÁN ÉRTÉKE ALATT ÁLL.

A Pew Research Center 2016-os felmérésében a német lakosság 40%-a vélekedett negatívan a romákról, 29%-uk a muszlimokról és csupán 4%-uk a zsidókról, mindhárom csoportnál a medián értéke alatt. Ez alapján arra lehet következtetni, hogy a náci korszak után bizonyos tabuk jelentek meg a német lakosságban, amikről nem szokás beszélni, többek között a német büszkeségről és a többi csoport elleni gyűlöletről.  

Útlevél a németek közösségébe

Felmerül a kérdés tehát, ma hogyan gondolkodnak a németek saját identitásukról. Arra a kérdésre, hogy ki a német, rendre olyan válaszok érkeztek, hogy a közös normák és szokások gyakorlói és a német, mint anyanyelv beszélői. Ezek azonban ködös megnevezések, így a „tipikus német értékek” olyan sztereotípiákra építenek, mint a pontosság. A német lakosság azonban továbbra is megkülönböztet „organikus” és „útleveles” németeket, ami a türk-német családok identifikálására szolgál. A probléma azt mutatja be, hogy hiába születik valaki németnek, német földön és beszéli a német nyelvet, nem fogadja be őt a német közösség „ősnémetnek”, hanem odaszületett bevándorlónak. A területi osztottság nemzeten belül is fennáll, hiszen hiába hullt le egy fal már több, mint negyed évszázada, de a kelet-nyugat törésvonal még ma is létezik a német fejekben. A két térség még mindig nem egységes, csupán a nyelv és politika köti őket össze.

Az Eastern Michigan University egy 2006-os kutatása a német identitásválságot hivatott vizsgálni. Ennek eredményei is azt mutatják, hogy a náci identitásszakítás a múlt felé hiperérzékenységgel reagál és tabutémává alakította a nemzeti identitás és büszkeség témáit. A résztvevők számára nehézséget okozott büszkeségről beszélniük, nem merték azt és nemzeti identitásukat kifejezni, mert félnek a negatív kritikáktól és bíráló szavaktól. Amikor arról kérdezték őket, nevezzék meg a német identitást alkotó esszenciális elemeket, szinte csak a nyelvet és a közös területet nevezték meg fontosnak, másról alig esett szó. A területi kérdésnél pedig kiderült, még inkább szeretnék magukat európai határok közé sorolni. Nem különösebben büszkék arra, hogy németek, nem azért, mert szégyellik, – habár a múltat mindenképpen elítélik –, hanem mert az, hogy németek lettek, nem választás kérdése volt, hanem ide születtek; erre pedig nincsen ok miért büszkének lenni, nem a saját teljesítményük eredménye.

A német identitás felépítésére a náci korszak erősen rárótta bélyegét. A két világháború végeredménye teljesen elmossa az azokat megelőző történelmet és kulturális kincseket, mint például a német zenei, művészeti, vallási, filozófiai és irodalmi értékeket. A nemzeti identitás és patriotizmus kétélű pengeként lebeg a németek felett, így viszont nehéz pozitív és egészséges identitást kialakítani és a külvilág felé közölni.