Egy utolsó nagy lendület

2017. augusztus 20. 16:22

A fő próbatétel a következő fél év lesz: vajon sikerül-e az LMP-t valami olyanná tenni, amiért létrehozását kezdeményeztük immár tíz esztendeje.

2017. augusztus 20. 16:22

„Lassan három és és fél éve, hogy megváltozott az életem, és Schiffer András unszolására felvállaltam, hogy az LMP országgyűlési listájának élén szerepeljek. Sokat kell még rágódnom, hogy jó ötlet volt-e, hiszen stigmaként fogom viselni ennek a négy évnek az emlékét, és nem biztos, hogy eme stigmát jó szemmel nézik majd. Belevágtam, mert annak idején egyik iskolám falán is ez a latin idézet volt kiírva latin szavakkal: »az arany a tűzben próbáltatik meg«.

Megpróbáltam hát, de a fő próbatétel a következő fél év lesz: vajon sikerül-e az LMP-t valami olyanná tenni, amiért létrehozását kezdeményeztük immár tíz esztendeje. Alig akartam elmenni Búbánatvölgybe 2007-ben, de mostani frakciótársam Schmuck Erzsi unszolt, és nem mertem Andrásnak nemet mondani, mert akkoriban sok-sok ügyben segített pro bono. Az LMP 10 éve – miért tagadjuk? – nem hozta meg az áttörést, amire vágytunk.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hoppá: a Tisza legszűkebb vezetése olyan információhoz jutott, ami nagy hatással lesz az áprilisi választásokra

Hoppá: a Tisza legszűkebb vezetése olyan információhoz jutott, ami nagy hatással lesz az áprilisi választásokra
Tovább a cikkhezchevron

A teljes rendszárváltást követő politikai elit elszámoltatására, a privatizáció nevű szabadrablás átvilágítására, egy érettebb, emberekért lévő demokrácia megteremtésére, egy új politika kultúra meghonosítására és a rendszerváltás befejezésére szerződtünk. Majd jöttek a bajok: a viták, a szétválás, és a holtpontra jutás, András távozása. Majd az újragondolás, és most próbáljuk magunkat összeszedni egy utolsó nagy lendülethez, hogy végre talpraállítsuk azt a politikai erőt, amelyről elhiszi az ország, hogy immár kész a kormányzásra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HIHETŐS
2017. augusztus 21. 10:09
JÓHISZEMŰ MAGYAROK MEGHÜLYÍTÉSÉVEL PÉNZKICSALÁS „A VÍZ ÉG” TRÜKK: Egy nálam eredetiben is meglévő, általa aláírt propaganda anyag szerint, Gróf S. Zoltán „csak úgy” beszorozta a fénysebességet kétszázzal (!) és ezen az alapon ígéri meg, a "A VÍZ NUKLEÁRIS EREJÉVEL HAJTOTT AUTÓ" elkészítését. Valójában a találmányi leírásának a címe nem vízelégetés, hanem „Hidrogénnel üzemeltetett motor” („Patentleírás DE PS 3630345). Csalás, hogy egy hidrogénnel üzemeltetett motort nevez a "víz elégetésével hajtott motornak". Nem igaz, hogy a "találmánya" révén a víz "atomenergiája" működteti a motort. Az általa mutogatott (szovjetek által sorozatgyártott?) kézi hegesztő készülék vízbontást végez a szokásos módon elektromos árammal, és az így keletkező hidrogént és oxigént begyújtja és égeti. Az elektromos árammal szétválasztott hidrogén és oxigén vízkomponenseket újra egyesítő égetéssel állítja elő a „szúró lángot”, amiben az acél is ég. (Innen lehet a többletenergia, az acél vagy egyéb anyag saját égéséből.) lásd HIHETŐMAGAZIN http://www.tejfalussy.com/regiweboldalak/www.aquanet.fw.hu/szoveg/erdekessegek.htm Azonosító: spanyolzoltanvizegescsalasa170820
Válasz erre
1
1
hátakkor
2017. augusztus 21. 08:49
Sallai adós a nulla forintos àram lerajzolásával. Sokakat érdekelne ez.
Válasz erre
2
1
pollip
2017. augusztus 21. 08:28
Mi a helyzet a túrkevei malommal? http://index.hu/belfold/2016/05/12/osszedolt_az_utolso_turkevei_szelmalom/
Válasz erre
0
0
catalina9
2017. augusztus 21. 07:48
Soros György zöldre festett kereplője..
Válasz erre
2
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!