„Hogy lehet az, hogy ma a konzervatív, keresztény tagállamokat, mint Magyarország és Lengyelország, vádolják azzal, hogy nem elég európai? A kritikát megfogalmazó liberálisok és eurokraták számára az európaiság egyrészt az EU éppen aktuális vezetőinek éppen aktuális politikai érdeke. A brüsszeli székekben egymást váltó névtelen bürokraták és kiégett politikusok egyaránt percemberek, az uniós döntéshozatal tökélyre fejlesztette a végtelen semmitmondást, mellébeszélést és egymásra mutogatást. Hogy mi a rossz a rendszerben, azt tökéletesen mutatja a bevándorlási válság és a terrorveszély kezelése. Emlékeznek arra, amikor 2015 elején a Charlie Hebdo szerkesztőségében rendezett mészárlás után Párizsban felvonultatták a világ vezetőit? A »java« csak azután jött, akkor indult be a migrációs hullám, és azután következtek a legborzasztóbb terrortámadások. Orbán Viktort pedig szétszedték, amiért utalni mert rá, hogy az illegális migráció és a terrorizmus összefügg. A legutóbbi, barcelonai terrortámadás után Nyugat-Európa-szerte mantrázták, hogy »nem vagyunk hajlandóak félni«, miközben igenis tény, hogy az emberek félnek, és fájdalmasan visszavonhatatlan tény az is, hogy Európa megváltozott – s nem előnyére. A tagadás egészen biztosan nem fordítja vissza a lejtmenetet. Ilyenkor nem arról kell beszélni, hogy nem félünk, hanem arról, hogy megvédjük Európát! Ez az európaiság, nem pedig az egyes destruktív, ostoba brüsszeli döntésekhez való lojalitás, amit ráadásul nem is azzal akarnak ránk kényszeríteni, hogy meggyőznek a helyességükről, hanem simán megaláznának és belezsarolnának.”