A nős férfiak pappá szenteléséről – Barsi Balázs téves érvei

„A Szentírás jelentősége mellett az egyházi, egyházjogi hagyományra is utal Barsi atya. A gyakorlat hagyománya és az ezt szabályozó jogi megoldások rendkívül sokfélék, a mai útkeresés számára is hihetetlen gazdagsággal kínálják az egyházi élet megoldásának lehetőségeit. Nem arra valók azonban, hogy egyiket kiválasztva az összes többiről hallgassunk, és azt a látszatot keltsük, mintha az általunk választott lenne a helyes és követendő, a többi pedig elhajlás. Barsi atyának nagyon is tudnia kell, hogy milyen nagy különbségek voltak és vannak a püspök- és a papszentelési kritériumok között a keleti egyházi gyakorlatban. S azt is, hogy milyen okok vezettek oda, hogy a nyugati gyakorlat eltért az ősibb keletitől.

Azt állítani, hogy az »ősi gyakorlat« szerint nős emberek feleségük beleegyezésével lemondtak a nemi életről, rendkívül erős torzítás. Valójában az orthodox hagyományban a püspökök egyre inkább a szerzetesek közül lettek kiválasztva, s a papok és diakónusok általában nősek. Tehát a cölibátus nem a papság vagy püspökség megélésének és megfelelő gyakorlásának feltétele, hanem a szerzetességé, ami nagyszerű hivatás és fénylő karizma. Szemléleti ficam ezt a karizmát, amely ingyenes ajándéka Istennek, pusztán negatív szentelési előfeltétellé degradálni. Az pedig súlyos tévedés, hogy a cölibátus fogadalma visszavonhatatlan. A szerzetesség örök fogadalma igen, de a papság cölibátus fogadalma nem. Egyébként is az egyház tanítása különbséget tesz a szerzetesség szüzességi és a papság cölibátus fogadalma között.”