Az erősebb kutyák

„A Kádár-kori anekdoták visszatérő eleme, hogy »és akkor a vezérigazgató elvtárs felemelte a telefonját, leszólt a részlegnek, és azzal minden el is volt intézve«. Vagy van ilyen mondat is: »És akkor megszólalt a telefon, mindannyian összerezzentünk, pedig tudtuk, hogy jön majd a hívás, igazság szerint kicsit talán vártuk is.« Esetleg ez a szöveg: »A folyosón is hallottuk, ahogy ordítanak a telefonban a párttitkárral.«

(...)

Hogy ne érezzük magunkat úgy, mintha nem változott volna itt semmi a pangás ideje óta, vegyük azt a hírt, ami szerint ment a minisztériumból – vagyis igen fentről – egy e-mail: az oktatási államtitkár a továbbiakban nem tart igényt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójának munkájára. A küldő nem indokolta, hogy miért kellene távoznia a tragikus veronai buszbalesetet elszenvedő tanárok-diákok iskoláját vezető szakembernek. Érezzük a különbséget? E-mail ment, nem a telefon csörgött. Van fejlődés, ahogy Pelikán elvtárs mondta. Ennek az esetnek különös fénytörést ad, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere önkritikát gyakorolt. Közleményt adott ki, amelyben jelezte, »miniszteri utasításra legalább egy évvel meghosszabbítják« Tóth Gábor mandátumát. Elgondolkodhatunk persze, hogy mit is látunk vajon: gépezetbe kerülő porszemet, rendszerkorrekciót – vagy egy emberi gesztust egy emberi minisztertől. Bár inkább émelygünk kicsit ettől az egésztől. Már ha szabad.

Könnyű lenne most idevetni azt, hogy diktatúrában élünk. Nem. Ez nem igaz. Demokrácia ez – igazi, hamisítatlan telefondemokrácia. A vonal másik végéről, »odafentről« nem utasítások jönnek, csak kérések és ajánlások. Nem is szankció jár azoknak, akik ellenszegülnek, csak semmibevétel. Semmibe veszik a kérését vagy a jogos jussát. Vagy a létezését. Hogy mindez hova vezet? Oda, hogy előbb vagy utóbb túl kicsi lesz ez az ország egy akkora pártnak, amekkora a Fidesz lett. Néha úgy tűnik, hogy már most is az.”