„Pottyondy az elmúlt 27 év aljasságairól ír, így általában – gondolom, beleérti az egypártrendszerű diktatúra lebontását is –, ebből az következnék, hogy többre becsüli a Rákosi- és a Kádár-rendszert. De akkor mi a baja a posztkomcsi pártokkal? (...)
El is fogadnám a bírálatot, ha lenne: Pottyondy cikke azonban sajnos teljesen üres és értetlen; a csoportos önzés aggálytalan kinyilvánításán kívül nincs benne az égvilágon semmi. Ő azt akarja, hogy a pártja nyerjen (arról szót se ejt, hogy ez a Momentum törzskarán kívül másnak miért lenne jó) – és kész. Ennyire futotta. Nem kedveli a nála idősebbeket. Van ez így. Majd ő is öregasszony lesz egyszer, s alkalma lesz az akkori fiatalokat utálni. Kevés ilyen nívótlan politikai cikket olvastam, pedig írtak már ellenem egészen jókat is. Mások.
Egyébként erről az egész »vitáról« Ignotus Pál régi esszéjének (Szocializmus, 1934) hajdan híres passzusa jut eszembe:
Évek óta lelkes kollektív önfelakasztásnak vagyunk szemtanúi. A polgári társadalom egy része […] ünnepélyesen kinevezte magát saját hóhérának, s nem tudja, minek örüljön jobban: a hadfiúi dicsőségnek-e, melyet a hősi önkivégzéssel szerez, vagy az orgazmusnak, mely az akasztókötélen állítólag az elapadt erejű férfinak is osztályrészül jut.
Nagyon is meglehet, hogy Pottyondy és barátai képviselik a magyar jövőt. Istenem, szegény hazánk.”