Orbán és a maszkmesterek

„A közérdek a hatalom szájában mindig önkényes célkitűzést jelent, amely önmagában egyaránt lehet áldás, ötlet, erőszak vagy átok. Ezt az egykori Bibó-kollégisták szellemi keltetőjének névadója, azaz Bibó István írta 1947-ben a magyar közigazgatásról, az önkormányzatiságról. Hazánkban 2017-ben még nem látjuk pontosan, hova vezet az a 2010 óta tartó folyamat, amely »áldást« jelenthet ugyan a kormányklientúrának, de az oly sokat hivatkozott embereknek kevésbé.

A magyar közigazgatás és az önkormányzatiság sajnos kiváló terepe a korrupt politikusoknak. A hét éve tartó második Orbán-korszak, a polgári jelzőt már csak lepelként használó kormány jellegzetes fideszes figurái valójában azt szűrték le az előző nyolc év balliberális ámokfutásából, hogy nem a gazemberséggel volt baj, hanem a kivitelezéssel.

A romlott, erőszakot is alkalmazó, totálisan megbukott Gyurcsányék trükkök százaival, de átlátszóan, amatőr módon próbálták eltakarni arcukat. Orbánék profi maszkmestereket alkalmaznak, és elődeiket lefőzve, kreatív ötletek és trükkök ezreivel teszik lényegében ugyanazt. Még azt is megengedhetik maguknak, hogy maszkjukra olykor az eredeti arcukat festik. A jelenlegi miniszterelnök sokak szívébe lopta be magát, amikor másfél évtizede a Fidesz krédójává tette: »Hiszünk a szeretet és az összefogás erejében.« Ma már a napnál is világosabbá vált, hogy ők maguk sem hisznek ebben, mégsem kényszerülnek az ötlettelen és színvonaltalan ellenzék és gyöngécske támogatóik ellen erőszakosan fellépni.”