„Őszintén szólva, a hasonló érvek mögül Hitler nyáli olimpiájától Putyin téli szpartakiádjáig mindig kilógott a politikai-korrupciós lóláb, és örülni legfeljebb csak annak lehet, hogy – az előbbiekkel ellentétben – nálunk egyelőre nem minősül hazaárulásnak a vártnál gyengébb szereplés (a lopás pedig sosem minősült annak, ezért tartunk itt). (...)
A vizes vébé számomra azt igazolta, hogy bár harminc év eltelt azóta, pontosan ugyanazon a szinten állunk ma is: az eredeti tervekhez képest hétszeres (!) áron (24 vs. 170 milliárd), megkérdőjelezhető minőségben (parkolóház külsejű úszócsarnok a Duna-parton, parkolóvá betonozott sétány, a Dagály-strand kiirtott parkja, a világ legdrágább, már menet közben átépítésre szoruló ugróállványa stb.) fel tudtak építeni Orbán foci- és szotyolapartnerei valamit, ami bizonyos megszorításokkal, olykor az érdeklődő közönség nagyobbik felének kizárásával alkalmasnak bizonyultak egy világbajnokság lebonyolítására. Szép magyar siker a XXI. századból, sokáig emlékezni fogunk rá.”