J. Goldenlane: Napnak fénye

„Goldenlane még mindig zseniális. Ugyan a Holdnak árnyéka megtartotta dicső pozícióját, de nem sokon múlt neki. A Napnak fénye egy picit később indul be, így nem azonnal sikerült beleszeretnem, hanem csak jópár oldal múlva. Ráadásul az elején még csak ismerkednek egymással a tinédzser főszereplők, és ezt némileg esetlennek tartottam. Mármint nem azon a tipikus fiatalos bénáskodós módon esetlen, bár volt ilyen is bőven, hanem valahogy nem éreztem valódinak. Nem éreztem a kémiát, amíg bele nem csöppentek a kalandba. Szerencsére ez hamar megtörténik, és onnantól kezdve faltam a sorokat.

Na de ennyit a negatívumokról, mit szerettem a könyvben? És mondjuk ne csak annyit írjak, hogy mindent, mert az nem írja le elég részletesen, miért imádom ennyire Goldenlane-t.

A világot már megismertem a második részből, úgyhogy arról sok újat nem tudok mondani. Bár Kína egészen másmilyen, mint a szavanna, ahol előzőleg jártam, de nagyjából egy teljesen átlagos nagyvárost kell elképzelni. A jövőben. Oké, van pár spéci cucc, de tényleg nem sok olyan, amiről eddig nem tudtam. Újdonság volt például az, hogy az ausztráloknál teljesen normális különböző gépi szervbeültetések Kínában tiltottak. Ez pedig nem egy elhanyagolható információ. Ez a nagyvárosi forgatag is legalább annyira izgalmas volt, mint a kihalt szavanna, márpedig tudjuk, hogy a semmi közepe nagyon sok izgalmat rejt.”