A felkent igazságosztók országa – Humbákfalva nyomora

A vörös sarokban Magyarország Coelhója, a felszínes igazságok, a faék egyszerűségű életvezetési tanácsok boszorkánymestere, Szabó Péter; a kék sarokban pedig az ország züllött mémplébánosa, a miseborban fogant Tibi atya. Utóbbi rendszeresen ekézte oldalán az életmód-tanácsadót, mire Szabó Péter hosszú és ködös videóüzenetben hívta tetemre a humbákfalvi plébánost. A párharc legutóbbi fordulójában Tibi atya (részben jogos és) nyers kritikával sorozta gyomron Szabó Péter felszínesnek és károsnak titulált munkásságát.

Tibi atya magánháborúja tökéletesen alkalmas arra, hogy észrevegyük: kísérteties az analógia köztük. A titánok cicaharcában nem lehet és nem is érdemes morálisan különbséget tenni,

Nézzük csak!

Mindkét brand egy jól felépített, kegyetlen pénzügyi logikával működő üzleti vállalkozás, amely elképesztő népszerűségre tett szert. Humbákfalva beteg lelkű plébánosát több mint 1 millió 300 ezren követik, Szabó Pétert is 220 ezren lájkolják a Facebookon. Hazánk legnagyobb elérésű online közösségei közé tartoznak a fórumaik, gondozzák őket, felelősségük és hatásuk vitathatatlan.

A brandépítés része a misztikum is: nem tudjuk, ki Tibi atya, kik a ministránsai. Nem tiszta, hogy Szabó Péter pontosan milyen múlttal rendelkezik, honnan jött, mit csinált, de visszatérő motívum kommunikációjában az öngyilkossági kísérlet, a börtön, a depresszió, majd a filmszerű felemelkedés és megtisztulás.

Bár ízlés dolgában nem vitatkozunk, a keresztény szimbolikával operáló humbákfalvi mémgyár meglehetősen visszataszító háttérsztorit épített magának, de nem akarok pápább lenni a pápánál. Azt azért megpendíteném, hogy ha mondjuk átkereteznénk egy másik világvallásra a Tibi atya-brandet, feltehetően nem túl sokáig maradna működőképes, tolerálható. Ez a mi Charlie Hebdónk: ultraprovokatív, polgárpukkasztó, ugyanakkor egyoldalúan sértő. Ugyanígy visszatetsző a Szabó Péter-i filozófia, a bárgyú optimizmus, a kétbites igazságok, az önmegvalósítás hamis mítosza.

Mindkét brandből fájóan hiányzik az eredetiség: Tibi atya a netes folklór naftalinszagú darabjait reciklálja, adja el sajátjaként. Nyilván nem szabad számon kérni az efféle humoroldalaknál az originalitást, az internet elmosta a szerző-műalkotás korábbi evidens kapcsolatát. A szex, alkoholizmus, bulizás háromszögben fogant, rapszodikos humorosságú poénok mutálódnak a végtelenségig. Szabó Péter pedig olyan közhelyekkel terheli az internetet, amelyeket már az óvodában is kiröhögtek két répafőzelék között.

Ami már félelmetesebb, hogy

Tibi atya a tinédzserekre, Szabó Péter pedig egyedülálló, magányos, önbizalom-hiányos, összezavarodott, lelkileg sérült emberekre, olyanokra, akik élethelyzetük vagy szocializációjuk miatt fogékonyak a habkönnyű, befogadható, amúgy tökéletesen üres motivációs bullshitre.

A két oldal szerepét és befolyásoló erejét is érdemes megnézni. Mit kezdenek hihetetlen népszerűségükhöz kapcsolódó tematizálás lehetőségével és felelősségével?  Tibi atya morális kategóriákat feszeget, olyan társadalmi kódrendszert implikál, amely megszelídíti a szexista, kirekesztő (nem, csak azért sem fogom használni a feministák által totálisan erodált „testszégyenítő” címkét) gondolkodást, káros sztereotípiákra erősít rá. Munkásságának lényege humorrá oldani, így befogadhatóvá tenni az alkoholfogyasztást és azt az ordenáré alpáriságot, ami ehhez társul.

Talán ez a hatásmechanizmus a mélypont: az alkoholizmus veszélyeinek relativizálása, sőt, mitizálása, a kősuttyó mentalitás meghonosítása, Szabó Péter estében pedig a mindenekfeletti önelfogadás hamis mítoszának hirdetése. A teljesen laikus lelki öngyógyítás. (A pszichológusok szívják is rendesen a fogukat a szabópéterizmus miatt, egy ismerősöm szerint olyan ártalmas a szakmának, mint az auragyógyító kuruzslók az orvosoknak.)

Érdekes megnézni, mivel is védekezik a két igazságosztó a támadásokkal szemben. (Egyébként mindketten kifejezetten érzékenyen és gőgösen reflektálnak bárminemű kritikára.) Szabó Péter elismeri, hogy nem pszichológus, nincs ilyen irányú végzettsége; azonban azzal érvel, hogy nem a papír, hanem a jó szándék, a motiváció a fontos. Ez legalább annyira álságos magyarázkodás, mint Tibi atya apologetikája. Miszerint ők a fröccs felé orientálják közönségét, amit – értelmezésükben – Zacher Gábor is a legkevésbé káros alkoholfogyasztási formának tart.

(Igen, hogy teljes legyen a kép, Tibi atyának vannak szimpatikus megszólalásai fontos ügyekben: június 4-én vagy március 15-én, esetleg az állatok védelmében, ám ezek elvesznek abban a poéntengerben, ami vulgáris gondolkodási sablonokkal telíti az online teret.)

Lehet persze azt mondani, hogy Tibi atya vagy Szabó Péter csak a neten fejti ki áldásos tevékenységét, és akibe szorult némi kritikai érzék, nem ettől lesz alkoholista, nem ilyen műanyag-igazságok miatt fogja gyökeresen félrekormányozni az életét. Lehet kicsinyelni azt a negatív tudatformálást, amit mindkét oldal végez a saját célközönsége körében, mert ezek valóban nehezen mérhető, kézzelfogható jelenségek. Ugyanakkor tagadhatatlanul léteznek.

Viszont súlyosbítja a helyzetet, hogy mindketten kiléptek a virtualitásból, és valóságban is hatást gyakorolnak a nagyérdeműre. Tibi atya fröccsözőt nyitott, Humbákfalva túlárazott mercsendájz cuccai segítik az online közösség identitását a valóságban is kialakítani. Szabó Péter pedig borsos áron értékesít motivációs tréningeket, könyveket, bögréket. (Mondjuk, persze ki ne vágyna arra, hogy az íncsiklandóan hömpölygő kávéillat közepette a „Te egy csodálatos ember vagy!” felirat nézzen szembe vele minden reggel?)

Legyinthetünk, hogy Tibi atya tulajdonképpen nem más, mint egy remek keretmesével ellátott gigantikus italreklám. Csak két tényezőt azért ne feledjünk: egyrészt elérése óriási, az egyik legnagyobb véleményformáló oldal a haza weben; másrészt eszköztára, a humoros képek tematikája egyértelműen a középiskolás korosztályra kalibrált. Őket szólítja meg, náluk erősíti fel, teszi menővé az általa képviselt szellemiséget. Botorság lenne azt állítani, hogy Tibi atya felelős a tinédzserek alkoholfogyasztásáért, ami volt, van és lesz is, viszont abban nyakig ludas, hogy üzeneteivel ráerősít erre, trendivé teszi, és olyan szellemi salakanyag társul ehhez, ami káros gondolkodási mintákat ültet el észrevétlenül.

Jogos a kérdés, hogy az alkoholisták és a lelki betegek országában nekünk tényleg Tibi atyákra és Szabó Péterekre van szükségünk? Tudom, társadalmunk legyengült immunrendszerének tünetei ők, de érdemes lenne megtalálni az ellenszert.