A Nyugat tapadókorongjai

„A megvalósult abszurditások világában értelemszerűen minden és persze mindennek az ellenkezője is állandóan elképzelhető. Töprengéseim végéhez közeledve két olyan mozzanatra szeretném felhívni a figyelmet, amely végiggondolása nélkül egészen bizonyosan esélytelennek látszik a Nyugatnak és a nyugatosodott világnak e létszerveződési modellen belüli fennmaradása. Az egyik, hogy mint minden nagy kultúrateremtő emberi alkotás, így a nagyjából hat-hétszáz éve megszülető Nyugat (az »Occidens«) szakrális létszerveződési módja is az első hat-hétszáz év során elképesztő szellemi és anyagi teljesítményt nyújtott. Ám ahogy Oswald Spengler írja A Nyugat alkonya című korszakos jelentőségű művében, a »modern Nyugat« már csak élősködésre képes.

Először saját magán élősködik, vagyis előző korszakainak szellemi teljesítményét próbálja fizikai élvezetek kielégítésére alkalmas anyaggá transzformálni, majd miután saját »élőhelyét« már nem tudja tovább fosztogatni, élősdiségét egyre inkább globálissá terjeszti. Jól jelzi a helyzet diszkrét báját, hogy a korunk legnagyobb tudósának kikiáltott Steven Hawkins angol fizikus nyíltan »kampányol« annak érdekében, hogy itt az ideje ezt az élősdiséget planetáris szintre is kiterjeszteni, mert a Föld nevű bolygót rövidesen teljesen kifosztja a sikeresen nyugatosodott emberiség.

A másik, még inkább kényes kérdés annak végiggondolása, hogy ki is az alanya a modern Nyugat önazonosságának. Egyre több jel utal ugyanis arra, hogy a látszólag evidens »alany«, vagyis az európai keresztény fehér ember semmiképpen nem lehet ez az alany, ő csupán egy balek, lúzer, ahogy ma szokás mondani. Mesterségesen összetákolt, »csinált« identitásának igazi konstruktőre, pontosabban »destruktőre« valaki más. Ám amíg e »másság« megnevezését büntetőjogilag is szankcionálja a lúzer fehér ember, addig ez a küzdelem elég reménytelennek látszik. Szóval, hajrá Nyugat, hajrá fehér ember, hajrá Európa!”