„Hetven évvel ezelőtt volt egy röpke pillanat, amikor úgy látszott, a dübörögve nyomuló diktatúrát – igaz, csak egyetlen ügyben – meghátrálásra készteti a nép egy részének akarata. Akkor, 1947 májusában sokan bizakodni kezdtek: mégis van értelme az összefogásnak, mert a szelíd erő és az elszántság jobb belátásra késztetheti a gátlástalan hatalmat is. Ma már tudjuk, ez elhamarkodott és naiv optimizmus volt, de ne ítélkezzünk az utókor bölcsességével a kétségbeesett reménykedők fölött, inkább próbáljunk okulni a példájukból. (...)
Nagy Ferenc miniszterelnököt május 28-án lemondásra kényszerítették, s a kormány szép csöndben kihátrált a fakultatív hitoktatás ügye mögül. Rákosi Mátyás a kisgazdákat okolta mindenért. Június 9-én elmondott beszédében így szólt: »A szabad vallásoktatás [...] a demokráciának lényeges alkotóeleme, és mint ilyet, a kommunista párt helyesli és támogatja.« De az egyházellenes erők ebből a kudarcból is profitáltak. Felmérték az egyház ellenálló erejét, mozgósító képességét. Ekkor figyeltek fel az Actio Catholica fiatal titkárára, Lénárd Ödönre, aki a civilek tiltakozását koordinálta. Lénárd atyát egy évvel később, 1948. június 17-én, az iskolák államosításáról hozott törvény elfogadásának másnapján letartóztatták a hatóságok.
A fakultatív hitoktatást 1949. május 1-jén a legcsekélyebb ellenállás vagy tiltakozás nélkül vezették be.”