Miért zárták órákra cellába, majd hurcolták megbilincselve, vezetőszáron Fásy Zsülike színe elé a 444 munkatársát?

„A poszt formailag ironikus szövegelezés volt, amennyiben végigvettem, miféle retorikai fogásokat, stílusbravúrokat és csipkefinom szószerkezeteket használt Pomper Zsülike gyalázása közben.

Bár a poszt Pomperről és nem Fásyról szólt, az ismert mulatós család igencsak rossz néven vette, aminek az lett a vége, hogy Fásy Zsüliett büntető feljelentést tett ellenem. Felteszem azért, mert nem értette meg, vagy nem hitte el – bár én mondtam nekik – hogy a cikkben ironizáltam, nem pedig Pomperrel értettem egyet.

Mivel a Köz nem érezte úgy, hogy ez valami államilag üldözendő cikk lett volna, az eljárás magánvádasként folyt. Én viszont – bár az értesítést átvettem – az idén tavaszi személyes meghallgatás meghívóját elsüllyesztettem a táskám mélyére, majd azzal a lendülettel megfeledkeztem róla. Mivel nem jelentem meg az eseményen, a mostani tárgyalás előtt a bíró elrendelte, hogy rendőrileg vezessenek elő. 

(...)

Én végig nem igazán értettem Fásyék taktikáját. Magánvádlóként a sima kibékülésen felül jegyzőkönyvi bocsánatkérést is kérhettek volna tőlem, amit onnantól bárhol lobogtathattak volna. Én pedig ráadásul el is mondtam a vallomásomban, hogy eleve eszemben sem volt Fásy Zsülettet bántani vagy kritizálni, a cikkem Pomper Tibor kirohanásának ironikus kifigurázásáról szólt, ezért ha szeretnék, simán hajlandó vagyok jegyzőkönyvileg is bocsánatot kérni tőle, ha a posztom megbántotta volna. Ezt azonban kerek perec visszautasították, olyan irányba terelve az eljárást, hogy a bírónak kelljen ítéletet hoznia, vagyis lemondtak arról, hogy nyilvános bocsánatkérést szerezzenek tőlem. A bíró azonban meg szerette volna adni a lehetőséget a megegyezésre, ezért félidőben szünetet rendelt el, hogy még egyszer próbát tehessünk a béküléssel. Na, ez a békülés lett az egész ügy egyik csúcspontja! 

Kimentünk a folyosóra, kicsit sustorogtunk, aztán az ügyvédem odalépett Fásyékhoz és megkérdezte, hogy az eddig elhangzottak alapján hajlanak-e a megegyezésre. A nézőként jelen lévő Fásy Ádám az elutasító válasza közben szenvedélyesen rappelt valamit, de én három lépésről nem hallottam jól, ezért bátorítóan rámosolyogtam a távolból, hogy lássa, komolyan gondoljuk a megegyezést. Mire ő a legnagyobb döbbenetemre és mulatságomra klasszikus józsefvárosi utcastílusban – józsefvárosi utcákon nőttem fel, onnan ismerem – azt mondta, sőt inkább sziszegte, hogy MIT MOSOLYOGSZ TE KÖCSÖG!?”