Megadja felrója a polgári konzervatív értelmiségnek, hogy a baloldal narratívájától nem határolódik el kellően, sőt a liberálisok tetszését keresi. »Vannak jobboldali értelmiségiek, akik szeretnek hízelegni a liberálisoknak.« Igaza van abban, hogy a jobboldal nem hódolhat be kulturálisan vagy politikailag a nihilista és relativista baloldalnak – bizonyos kérdésekben sokkal öntudatosabbnak és összetartóbbnak kell lennie azoknak a jobboldaliaknak, akik a baloldali utópizmust elutasítják. Az újságíró ugyanakkor úgy látja, hogy az értelmiség, mint olyan nem formálhat kizárólagos jogot a politika fölötti őrködésre. (...)
Tisztázni kellene, hogy mi az elit? Ha egzakt választ kapnánk talán jobban megértenénk azt is, hogy jobboldali létére miért tűnik egalitáriusnak Megadja, aki minden jel szerint úgy véli, hogy az értelmiségieknek nincs helye a politikában, ők nem képezhetnek önálló kasztot, míg a a plebs előtt tetszelgő politikusok a politikai cselekvés képességét és az arra vonatkozó tudást is képesek egyesíteni magukban. Ennél sokkal inkább egyet lehet érteni azzal, ami alapján a jelenlegi kormány politikáját megítéli: »Egyedüli elvárásom, hogy a fontos dolgokban, élet-halál ügyekben jól döntsenek. És szerintem ezekben a kérdésekben a mostani kurzus jól dönt«.
Ezzel együtt is tökéletesen igazat kell adnunk Botosnak, amikor egy magát konzervatívként definiáló politikai erőn teljes joggal kéri számon saját értékeit: »Egyébkét sem minden helyes, ami sikeres politikailag«–fogalmaz. A morálnak a politikai cselekvésben is érvényesülnie kell. Ha ezt figyelmen kívül hagyja egy jobboldali kormány, akkor azzal saját maga alatt vágja a fát. Ugyancsak egyet értünk abban, hogy egy konzervatív kormány helyesen jár el akkor, ha tiszteletben tartja a szubszidiaritás elvét.