Momentumnyi sikerek?

„A Momentum számára fontos, hogy programjukat úgy alakítsák: megkérdezzék potenciális választóikat, felmérjék igényeiket – ezért is szerveznek több fórumot, ahol erre lehetőséget biztosítanak. Ha a megkérdezettek alapján alakítják programjukat, azzal folyamatosan formálódik politikai identitásuk is: ez viszont korántsem jelent stabilitást. Ha megjelenik egy új párt a platformon, nekik kell »ajánlatot tenniük« a szavazók felé – hiszen mennyire kelt bizalmat egy olyan párt, akinek sokan mondanak sokfélét és azt ígéri, ő majd eleget tesz minden igénynek. Ez egész egyszerűen átlátszó ígérgetés, amiből majd később kiforrhat valami stabil, de ne lepődjünk meg, ha az nem lesz teljesen ugyanaz, mint amit most mondanak.

Ha vetünk egy pillantást a vezetőség születési évszámaira, láthatjuk: ’89 és ’95 között születtek, így nem meglepő, hogy a fiatal szavazói réteg könnyebben azonosul velük. Ha megnézzük az elmúlt hónapok kormányellenes megmozdulásait, az azon résztvevők átlagéletkora is hasonló.
A mintakövetés és azonosulás szempontja a párt és szavazóik között is fontos szempont, de nem ez az egyetlen oka, hogy a Momentum könnyebben szólítja meg a fiatalokat. A fiatal generáció ugyanis a társadalmi problémákkal való szembesüléseik során hajlamos utópisztikus, idealista eszméket követni, aminek gyakori velejárói a tüntetések, lázadások. Jellemző rájuk a valami-ellen való érvelés a valami-mellett való helyett: a protest pártok tehát vonzóbbak számukra, még akkor is, ha azok alternatíva mentes megoldásokat kínálnak csak.

A következő év nagy kérdései

Legutóbbi üzeneteikben azt kommunikálják, hogy csak az általuk képviselt értékek, megoldások a jók, de ezzel az attitűddel ugyanolyan offenzív eszközökhöz folyamodnak, mint az általuk kritizált rendszer: lásd megosztó látogatásuk az Origonál.
Ez az összetett és ellentmondásos viselkedés nem enged másra következtetni: a Momentum eddig kommunikált tervei és megmutatott értékei csak tortadarák a lázadás és hatalomra törés vágyának sodójában tocsogó identitástortájuk tetején.

Ha nem konkretizálódik és áll a még egészen kiforratlan identitásuk szilárdabb talajra, megeshet, hogy a beléjük most bizalmat fektetők rövid időn belül csalódni fognak, ahogy történt ez sokaknál az Origo incidens után is.
Az ellenzéki társadalom így is megosztott, nagy része apátiába fordult: de vajon hova vezet még az új szervezetből való kiábrándulás is?
A következő egy évben valószínűsíthetően kiderül: csak a kiábrándult és apatikus szavazók momentumnyi feszültségszelepének tekinthetőek vagy többek ennél?”