Atyaúristen, vagy mégsem?

Megnéztem a fidelitasosok simicskás-sorosos plakátkampányának bemutatóján készült videót, és tényleg eléggé keményre sikerült. Egy egész napon át morfondíroztam, hogy vajon érdemes-e véleményt formálni erről a remekműről, és aztán rájöttem, hogy mint nemzeti érzelmű embernek érdemes, sőt, kell! Kezdjük azzal, hogy nyilván a sértődöttség beszél belőlem, elvégre mi más miatt emelne az ember tollat, vagy nem? Bárcsak én is ott lehettem volna, bárcsak én is részese lehetnék efféle közösségi élményeknek.

A viccet félretéve, ez a legújabb katarzis sokkal többről szól, mint rosszul elmondott szavakról. A leírt szöveg felolvasása és annak a jambikus sorokba rendezett tartalomnak az elemzése még hagyján, az egy másik kávéház. Azt most hagyjuk is – bár az is megérne egy misét. Ráadásul a probléma még csak nem is a hebegésből-habogásból fakad, hanem abból, ami utána következik. Hiszen kérdések jönnek és gondolkodni kell. Ne adj Isten válaszolni is. Ez pedig önálló gondolatokat jelentene. Ebből pedig olyan pamflet kerekedik ki, ami betekintést nyújt korunk fiataljainak szárnypróbálgatásaihoz, pontosabban az emögött húzódó gondolatokhoz. És az ezeket összefűző félelemhez. Mi lesz, ha hülyeséget mondok? Azt megemlíthetem vajon, és azt?

A kérdéseket követő kétségbeesés tehát befelé szól, egy szűk körű beszélgetés esetében ilyen nem fordulna elő. Jellemtől függően, de kapnánk valamilyen választ. Kamut, vagy nem kamut, de kapnánk. Itt viszont tetten ért a kamera. Nyilván a jól begyakorolt keresztény-polgári-nemzeti paneleket az elnökségi tagok nagyobb rutinnal csattogtatnák, de ha az hirtelen nem is megy, még mindig meg lehettet volna játszani egy földöntúli kártyát. Mégpedig: „nem tudom, de a saját véleményem az, hogy… és a többi, és a többi.” Olyan nehéz lenne ez?

Szabad országban élünk, nem lesz senkinek se baja, ha elmondja a véleményét – miről is? Arról, amiről sajtótájékoztatót tartunk és matricázunk nagy büszkén hetek óta? Ami a legnagyobb teljesítménye a Fidelitasnak az elmúlt két évben? Amiért a Fidelitast gyakorlatilag kitiltják az Országházból? Hát ki akar ehhez ma csatlakozni? Régebben értékek mentén járta az útját ez a szervezet, de ma – egyszerűen zavar van az erőben. (Zárójelben az is egy opció, ha nem állunk ki ilyen passzban az újságírók elé.) Ez pedig rögtön olyan tünethalmazokat vet fel, amelyeket valakinek már nagyon régóta meg kellene válaszolnia, úgymint:

• Ki az a fiatal, aki ezek után akarna ma itt politizálni?

• Ki az a diplomás, nyelvvizsgás, aki ehhez a nevét adná?

• Mi lesz a rendszerváltozás idején születettekkel? Ki fogja képviselni őket?

• A bibós, fideszes korosztályt tényleg ilyen sajtótájékoztatók és matiné programok követik majd? Ez lesz majd az új jobboldal?

Még évekkel ezelőtt valaki azt mondta, hogy azért nem csatlakozna a Fidelitashoz, mert bár a Fidesszel és annak politikájával egyetért, nem akar egy olyan asztalhoz ülni, ahol csak azért van valakinek igaza, mert régebben ül ott. Ez pedig errefelé egy ökölszabály. Számomra ez azért siralmas, mert ma pont ez a fiatal jobboldal. Ez az ökölszabály és minden, ami még ebből következik, megfűszerezve két nagy marék félelemmel, ami a sine qua non-ja a Fidelitasnak. Pedig még mindig rengeteg értelmes és értékes ember tolja a biciklit, akik igyekeznek rácáfolni a provokátorfigyelős anomáliákra, akik azt az utat választották, hogy akár dacból, de bebizonyítják, nem, csak azért sem ilyen ez a szervezet.

Még mindig vannak, akik azért csatlakoznak, mert ebben látják a tenni akarásuk színhelyét, bár sajnos az ilyen hazájukat szerető emberek az elmúlt két év alatt igencsak megfogyatkoztak. Orbán Viktor nyomdokaiba korábban sokkal nagyobb karakterek léptek, későbbi államtitkárok, miniszterek, kérdésekre válaszolni tudó emberek. Olyanok, akik megállják a helyüket, ha kell. Ma pedig a maximum az efféle videókon szereplők.

Sokan kéjes mosollyal és egy rozé nagyfröccsel nézik meg újra és újra a videót, még többen meg már rég elengedték ezt a politizálás dolgot, de bárhogy is legyen végső soron a saját jövőnket szivatjuk. Ez ma egy alternatíva nélküli szervezet, ami imbolyog egy porcelánboltban és összetör mindent, amit csak lát. Erőből és hozzáértés nélkül, csak azért, mert megteheti. Iszonyatosan rossz látni, hogy mi történik itt. Légyszi csináljon valaki valamit, mert nem merek majd tizenöt év múlva a szavazólapra nézni.