Harcban az egész világ

„Nyerésre áll a terrorizmus a világ ellen. Legalábbis másképp nehezen lehet értelmezni, hogy újabb merénylet rázta meg Európát, ezúttal Manchester városában. Önmagában már nem is az embertelen támadás ténye az, ami erre enged következtetni. Sajnos ilyen időket élünk. Hanem, hogy újra csatát vesztettünk, és a lehető legrosszabb pillanatban. Akkor, mikor alig néhány napja, első külföldi körútján az Egyesült Államok elnöke éppen az egész probléma gócpontjaiban, Szaúd-Arábiában és Izraelben üzent hadat mellét döngetve az iszlamista szélsőségeseknek, és ígért békét a palesztinoknak. Donald Trump újra támadást vezényelt, és 55 iszlám ország fel is sorakozott mögötte. Csakhogy valójában már eddig is mindenki hadban állt. Nem maradt kit fegyverbe szólítani.

Harcol a szélsőséges iszlám ellen az egyik legszélsőségesebb szunnita állam, Szaúd-Arábia is. És harcol a nagy riválisuk, a síiták pozícióinak erősítéséért pénzt, fegyvert, sőt vért sem sajnáló Irán. Az elméletben közös ellenségük, Izrael. A Közel-Keleten újra hatalmi ambíciókat dédelgető Törökország. A világ legerősebb országa, az Egyesült Államok, és a világpolitikában fekete bárány Oroszország. Céltáblával a homlokán és széthúzó eszközökkel az Európai Unió. Harcolnak Kínától Brazíliáig, kurdoktól az arabokig, keresztényektől az igaz muszlimokig, civilektől a politikusokig, szélsőbaltól a szélsőjobbig, kicsik és nagyok, erősek és gyengék, gazdagok és szegények. Ám hiába a túlerő, egy maroknyi kisebbség rettegésben tartja az egész világot.

Vajon hogyan lehetséges ez? Ha mindenki olyan elszántan küzd ellenük, miért nem sikerül legyőzni őket? Ha igaza van Trumpnak, hogy az ellenség tényleg csak »gonosz vesztesekből« áll, és valóban a jók harcolnak a gonoszok ellen, akkor hol marad már végre a Hollywoodból oly jól ismert hepiend? Ezek a felvetések azonban csak újabb, kényelmetlen kérdéseket szülnek. Az igazi talány nem az, hogy honnan jönnek és kik ezek a terroristák – fanatikusok és a társadalomból kivetett emberek mindig is lesznek –, hanem hogy mitől olyan erősek. Azt hihetnénk, hogy a világ legfejlettebb és legjobban képzett seregei és titkosszolgálatai állnak szemben egy szedett-vedett, nagy szakállú, elvakult hordával. Ám a világmegmentő koalíció nemcsak erős, de méregdrága is. Így amíg Donald Trump több száz milliárd dolláros üzlettel, Szaúd-Arábia pedig fegyverekkel gazdagodik, addig a lángba boruló Közel-Kelet és az európai »járulékos veszteség« a páncélozott limuzinokból szemlélve még mindig megéri az árát. A terroristáknak pedig jutni fog fegyver és paripa.

Hiszen az ő céljuk amúgy sem a szélsőséges iszlám végleges győzelme, vagy egy egész világra kiterjedő kalifátus kikiáltása. Ahogyan a szó jelentésében magában is benne van, a terror győzelme a félelem elültetése. Ha legközelebb egy anya nem engedi el gyermekét egy koncertre, ha félve vizslatjuk az utasokat a repülőn, gyanakodva kerüljük ki az ülésen hagyott hátizsákokat, vagy éppen irtózunk még az idegenek beengedésének gondolatától is – akkor a terroristák apró csatát nyernek.

A hangos harci kiáltások közepette viszont paradox módon a terrortámadások csak elterelik a figyelmet a kényelmetlen kérdésekről. Például, hogy mi vezetett a rettegett Iszlám Állam megszületéséhez? Hogy ki táplálta, hizlalja a szörnyeteget emberrel, fegyverrel és pénzzel? Hogy mégis hogyan van még lőszerük a terroristáknak, amikor Szíriában és Irakban már két háborúra valót kilőttek és felrobbantottak? Honnan vásárolják legmodernebb drónjaikat, ki forgatja profi propagandafilmjeiket, ki terjeszti fertőző ideológiájukat? Ki fizeti zsoldjukat, ki veszi meg olajukat és csempészett műkincseiket? Ki toboroz újabb és újabb merénylőket? És ami a legfontosabb: kik a felelősök ezért a pusztító erőszakért, és felelnek-e valaha bűneikért?”