Még a Dűne írója sem tudja, hogy miről szól a prófécia
Szokás egy-egy legendának a mélyére ásni, elveszni múltjának részleteiben, de 10 000 év alatt birodalmak omlanak össze, így elég ritka, hogy ennyire messze utazzunk vissza az időben.
Elöljáróban annyit, hogy az új Twin Peaks méltó az örökségéhez, ugyanis hasonlót a jelenlegi sorozatok között jelenleg még csak közelítőleg sem találni, az élmény pedig bármilyen komfortzónán kívülre esik.
„Lynch azonnal a mély vízbe dobja a nézőt, és még egy vasgolyót is köt a bokájára, azaz egyáltalán nem érdekli, hogy látta-e valaki a régi 30 részt vagy nem. Ha nem, az az ő baja, mert rögtön az elején újra ott vagyunk a Fekete barlangban, a vörös függönyökkel takart szobalabirintusban, ahol fura emberek beszélnek visszafelé, és ezt egyszerűen képtelenség befogadni az első két évad nélkül. Ne is próbálkozzon vele senki.
És ez még csak a kezdet, mert hamarosan kiderül, hogy a hajdani második évad elborult utolsó részei a Fekete barlang vörös függönyei között ezúttal egyfajta kapaszkodókká válnak, bizonyos szempontból a legtisztábban értelmezhető jelenetek, mert ennél csak furcsább dolgok következnek. Például előfordul, hogy húsz percen át nem szólal meg senki, miközben egy nagyon-nagyon különös eseményeket zajlanak nagyon-nagyon fura helyszínen, gondolok itt most a harmadik rész elejére, amelynek minden másodperce olyan feszült (és közben apró utalásokkal, részletekkel teli), hogy közben végig önkéntelenül a fotel karfáját szorítottam. Egészen nyugtalanító volt.”