Szerkesztőségi értekezleten „fideszes náciztak” le, ma már az Origót és a Tényeket vezetik

2017. május 03. 20:13

Egyértelmű volt, hogy bukni fognak, és tényleg védhetetlen dolgok történtek, nem volt újságíró, aki arcvesztés nélkül éljenezhette volna a kormányzásukat. Interjú.

2017. május 03. 20:13

Most az európai értelemben vett jobboldali miniszterelnökként szokás hivatkozni Antallra – természetesen Orbánnal ellentétben. Mintha a ködbe veszne, hogy a médiával például ő is háborúzott...

Persze, de nem az volt a kiinduló pontja. Hankiss Elemért például ő tette a televízió élére. Csakhogy nagyon hamar kiderült: az egy szem televízióban szinte nem ül olyan ember, aki legalább kicsit méltányos, aki meghallgatja, aki empátiával fordul felé. Antallék meg még nem tanulták meg, hogy a sajtóra nem haragudni kell, hanem el kell kezdeni inkább a háttérben beszélgetni az újságírókkal, elmagyarázni, miről mit gondolnak. Hamar jött a taxisblokád is. Akkor készült vele a klasszikus pizsamás interjú, az első műtétjekor. Feledy Péter készítette, ő volt talán az egyetlen, aki lojális volt hozzá. Ma egészen más a helyzet. Tudatos, profi médiastratégiai tervezés van, a Fideszben 2002 óta.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat
Tovább a cikkhezchevron

Ennek van köze a médiumok közötti kacskaringóidhoz?

Van hát. Az Inforádióban kezdtem 2003-ban. Akkor azt Fidesz-rádiónak nevezték, de soha, semmilyen politikai elvárást nem érzékeltem. Hagytak dolgozni a szakma szabályai szerint. Onnan hívott át Bárdos András a Tényekbe. Az állásinterjúmon megkérdeztem, van-e politikai elvárásuk. Ígéretet kaptam, hogy nem szólnak bele az anyagaimba. Erre nagyon háklis vagyok. A szórendet sem engedem megváltoztatni, ha annak jelentősége van. Mélyvíz volt az 2006-ban: az első hónapomban volt az augusztus 20-i vihar, a másodikban meg a tévéostrom, a csatornát akkoriban „vörös TV2”-nek hívták, de tartották a szavukat. Bárdos meg közben együtt nyaralgatott Gyurcsány Ferenccel. De ezt mi is az újságból tudtuk meg. Én voltam a Fidesz-tudósító, és nagyon sokáig nem érkezett semmilyen kérés. Amikor ez megváltozott, eljöttem.

Mikor változott meg?

2009-ben, amikor azok vették át a Tényeket, akik ma részben újra vezetik.

Gábor László és György Bence volt akkor ott, ugye?

Igen. 

Részükről már volt politikai elvárás?

Szerkesztőségi értekezleten „fideszes náciztak” le. Ugyanazok, akik most a szakmailag értékelhetetlen, kormánypárti szócsővé tett Origót és Tényeket vezetik. Már 2006-tól vezető szerepet töltöttek be a Tényeknél – és akkor még hatalmas gyurcsányisták voltak. Amikor övék lett a teljhatalom, olyan feltételeket teremtettek, amik miatt a végén föl kellett onnan állnom. Akkor mentem át az MTV-be. Jó volt, ami nyilván következett a helyzetből is. Igazuk van azoknak,akik azt mondják, hogy a Fidesz-kormány előtt is elfogult volt a közmédia, bár nem ilyen mértékben. 2009 viszont kivételes helyzet volt, akkor az MTV hülye lett volna a szocialistákat tolni. Egyrészt egyértelmű volt, hogy bukni fognak, és tényleg védhetetlen dolgok történtek, nem volt újságíró, aki arcvesztés nélkül éljenezhette volna a kormányzásukat. 

Sokan beszámoltak már arról, hogy az MTV-ben a Fidesz hatalomra kerülése után mi volt a gond. Számodra? 

Amikor konkrétan azzal az utasítással küldenek ki egy sajtótájékoztatóra, hogy menj oda, de ne kérdezz... Ne kérdezzek? Azaz ne végezzem el a munkámat? Lehet, hogy egyébként nem is lett volna túl erős kérdésem, de az ilyen helyzetek engem hajtanak, csak azért is kérdeztem Németh Lászlóné bizottsági meghallgatásán. A közmédia riportereként nem tehettem meg, hogy csak álljak ott, még ha ez volt is az elvárás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. február 22. 06:51
Nyomoroncz!
Válasz erre
14
5
na még ez is
2017. június 04. 20:05
Igen, de eddig volt egyfajta minimum, ami alá nem süllyedt sem a népszabi, sem az atv, sem a válasz, sem a hírtv stb. Ez most megszűnt, épeszű ember egyszerűen nem hiszi el, amit lát/olvas a tényekben/origon/888-on stb.
Válasz erre
5
3
tango47
2017. június 01. 13:41
"Vajon van még egy ilyen szakma, ahol nincs fölötted kontroll?" Van bizony! A bíróké: ők tévedhetetlenek, akár a Jóisten.
Válasz erre
11
1
balbako_
2017. május 25. 19:00
Érdekes, hogy mindenki "független" volt. Csak a Tények, meg a többi orgánum ahol dolgozott volt nagyon, de nagyon pártos.
Válasz erre
18
5
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!