Halk, talmi vers az irodalom házához

Ne csak papír, de légy, te ház, a Ház,

hol majd a szellem megteáz,

és megkávéz. S a test is.

Ott éri majd nap is, napest is,

hol súlyosul és sűrül alkonyatkor

a Károlyi-kert fáin a konyakpor,

s úgy hull reá estére kelve

a mélabú, mint nők testére kelme.

S ha jő az éj, e jobbadán dekoltált

kommersz sötét, rendel egy könnyű sajttált,

ringatja szőke, keserű sörét,

míg font a lámpák barna réz

nyelén szikráz a méz.

Ne kábéház, ne virtuália

s ne csak papír légy, légy, te Ház,

hol élő és holt szimbióz' időz,

piros, fehér, zöld, híg és mélylila

füstöl szépelg és kosztol,

aranylik, ottlik, és babitslik,

a versek jól tömött staniclik,

nagy dunnaszák a próz',

s tán mégse minden anything, ha goes.

Ki ott belép, úgy fogjad, mint a lép,

ha már papír, hát légypapír, te Ház,

mit jószándékok zümmögése ráz,

hogy végre mégis elrepülni kész,

nem egyfelől de kissé egyfelébb,

röpülj te kő, te könnyű és nehéz,

s ne csak papírröpülj, te Ház!