Az Uránusz egy mesevilág, és oda kellene mennünk

„Az Uránusz szomorú és nagyon magányos, pedig már 1781-ben felfedezték. A Voyager 2 1986-os útja óta nem volt földi látogatója, sőt, az emberiségnek máig ez az egyetlen kapcsolata a bolygóval. Szégyen, hogy nem tértünk vissza azóta, mert az Uránusz valóban elbűvölő.

Amellett, hogy naprendszerünk egyik leghidegebb bolygója, és a hőmérő gyakran -224 Celsius-fok alá kúszik le, két sötét gyűrű és Shakespeare-szereplők után elnevezett 27 hold veszi körül. Egyenlítője 15882 mérföld, és hiába masszív bolygó, senki nem foglalkozik vele, úgyhogy itt az idő visszatérni rá.

Két hete egy texasi konferencián arizonai kutatók bemutatták az Uránusz Űrszonda koncepciót. Javasolták a NASA-nak, hogy 2030-ban indítsa el, és 2041-ben eléri az Uránuszt. Kőzeteket és a szokatlan magnetoszférát vizsgálná. A jégóriás – főként oxigénből, szénből, nitrogénből és kénből álló planéták – aszimmetrikus mágneses mezejéhez a naprendszerben csak a Neptunuszé hasonlít. Szerkezete és összetétele nagyon eltér a többi bolygóétól.

A Mars divat lett, Buzz Aldrintól Elon Muskig mindenki oda akar embereket küldeni a következő évtizedekben. Musk telepeket is építene. De csak azért, mert az Uránusz emberi életre alkalmatlan, nem lenne szabad megfeledkezni róla, hanem jobban meg kellene érteni. Mesevilág, ami megérdemli, hogy szeressük.”