Tiszta víz, piszkos pohár

2017. március 07. 07:19

Nincs semmilyen magyarázat arra, hogy sem az Antall-kormánynak, sem az MSZP–SZDSZ-kormányoknak tizenkét, sem a Fidesz-kormányoknak eddigi tíz évük alatt nem sikerült tisztázniuk, ki kinek volt farkasa.

2017. március 07. 07:19
Körmendy Zsuzsanna
Magyar Nemzet

„Még ki sem hűltek az íveken az olimpiai pályázatot meghekkelő aláírások, a Momentum máris belengette új témáját, az ügynökkérdést. Tiszta vizet öntenének a piszkos ügyek poharába, vagyis a rendszerváltozás huszonhetedik évében azért a lusztrációért kiáltanak, amit a lengyelek, a csehek, a németek rég megtettek. Nálunk ez nem történt meg, legendák terjengtek az Antall Józsefnél lévő borítékról, amelyben a feddhetetlenségi vizsgálat eredménye lapult, s amelyet Torgyán József (lehet találgatni, miért) nem vett át. Találgatások folytak róla, hogy az Országgyűlés tagjainak tíz vagy annál több százaléka volt-e állampárti ügynök. És láss csudát: Medgyessy Péter pozíciója a leleplezése után szinte csak erősödött, nem szt tiszti múltja miatt bukott, hanem mert az SZDSZ-t korrupcióval vádolta. Szabó István filmrendezőért könnyeket hullatott a szakma, Tar Sándort lenyomták a mélybe, ahonnan jött, Esterházy Mátyásról sorsát át nem vállalva boldog-boldogtalan nyilatkozott, mit kellett volna tennie. Sokszor volt az az érzésünk, hogy most már minden mocskot tudunk az ügynökökről, csak akik működtették őket, azok maradtak homályban.

A Momentum tagjai fiatalabbak a demokráciánknál, s ha már az SZDSZ-hez hasonlították őket, most talán ők lesznek azok, akiknek sikerülhet az, amiért a szabad demokraták évtizedeken át küzdöttek, inkább óvatosan, mint vehemensen, máskülönben aligha fordulhatott volna elő, hogy koalíciós partnerként tíz év alatt egyetlen kormányra kerülésük alkalmával sem verték keresztül a hőn áhított lusztrációt.

Most az ügynökökről és beszervezésükről mágnesszalagon őrzött és titkosított adatállományt tenné hozzáférhetővé a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. Hogy e törekvésében számított-e, hogy a Momentum második témájaként az ügynökakták nyilvánosságra hozataláért száll síkra, egyelőre nem tudjuk. A bizottság hosszan tanulmányozta az állambiztonsági szervek 1990 előtti tevékenységét, közel 150 ezer kartont világítottak át.

Ha már a mágnesszalagoknál tartunk, inkább egy Möbius-szalaghoz hasonlít ma már az ügynöklista nyilvánosságra hozatalának egész problematikája. Elindul a ceruzánk a szalag közepén, de mire végigér, a szalag mindkét felén nyomot hagyva visszajut a kiindulóponthoz. Vannak a matematikában ilyen zord tréfák: ceruzánk vonala a bizonyíték, hogy ennek a szalagnak csak egy oldala van.

Első ránézésre a Möbius-szalagról nem látszik, hogy nincsen két oldala. Első ránézésre az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról is az a benyomásunk, hogy feljelentőkről és feljelentettekről, előnyszerzőkről és kárvallottakról szól. De van ott valahol egy sunyi 180 fokos csavar, és kiderül, ez már alig-alig szól az igazságtételről, inkább egyetlen oldalról, az éppen aktuális politikai haszonszerzésről. Ezért kellett volna megcsinálni a lusztrációt időben. Nem késlekedve, nem piti politikai zsarolásokra használva, információkat, neveket csepegtetve. Nincs semmilyen magyarázat arra, hogy sem az Antall-kormánynak, sem az MSZP–SZDSZ-kormányoknak tizenkét, sem a Fidesz-kormányoknak eddigi tíz évük alatt nem sikerült tisztázniuk, ki kinek volt farkasa.

És ezért nem szerencsések az olyan mentegetőző mondatok, miszerint »az ügynökmúlt eltitkolása volt a békés rendszerváltozás egyik ára« (Lázár János), vagy hogy »csak további igazságtalanságot szülne egy ilyen általánosító, összemosó kipellengérezés« (Kutrucz Katalin, 2015. február 25., MN). Nem lőttek sem Prágában, sem Berlinben, sem Krakkóban, amikor az emberek ügynökakták nyilvánosságra hozatala mellett döntöttek. Nálunk miért folyt volna vér egy országos átvilágítás miatt?

Mert lehet tiszta vizet tölteni a piszkos pohárba is. De lesz-e, aki a szájához emeli azt a poharat, amelynek tisztaságáról huszonhét szabad éven át soha senki nem gondoskodott?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onurisz
2017. március 07. 13:11
Kedves Zsuzsanna Asszony! Értem, hogy időnként nincs elég téma, de ha már előveszi ezt a számos alkalommal alaposan átvitatott kérdést, akkor legalább a fő dilemmákat kötelessége lenne felvázolni. 1. A Kádár-rendszer nem klasszikus diktatúra volt, mint akár a szomszédos kommunista államok. Az ügynökök kisebbik része önkéntes és elhivatott volt, nagyobbik részét belezsarolták vagy valamilyen előnyért cserébe (tipikusan a katonaságnál) rábeszélték, ám szembesülve, mit várnak tőle, már szabadult volna az egésztől. És nem könnyen, de akár ki is lehetett szabadulni. Például elmondta a megfigyelteknek, hogy beszervezték és velük egyeztetve jelentett vagy elhíresztelte, hogy ügynök és értéktelenné vált a tartói számára. Semmitmondó, érdektelen jelentéseket is adhatott, vagy a minimálisra korlátozhatta a tevékenységét (pl. leírta, mit mondott a megfigyelt személy, de összefüggéseket már nem keresett és másokat nem jelentett fel). A rendszer fogaskerekeiként működő személyek sem voltak egyformák. Voltak hithű és gátlástalan, felfelé nyaló és lefelé taposó kiszolgálók és voltak reformlehetőségeket keresők, ügyeket képviselők. A nagy többség pedig valahol a kettő között. Az elvárt minimumot teljesítették, s ezzel okoztak másoknak hátrányokat, de ezeket igyekeztek kompenzálni. Egy határig falaztak és atyáskodóan figyelmeztették a renitenseket, ám akik nem hallgattak rájuk, azokat nem védték meg az ebektől. 2. Ha a rendszerváltozás fordulópontjáig már hiányossá váló, egyébként is töredékes és tartalmilag is megbízhatatlan ügynöki jelentéseket azon melegében vagy néhány év elteltével nyilvánosságra hozzák, az egyes személyek magatartását részletesen meg lehetett volna vitatni és a megfigyeltek által hitelesnek tartott valósággal össze lehetett volna vetni. A szereplők egymásnak adhattak volna "selyemzsinórt" vagy feloldozást. Harminc évvel a rendszerváltozás kezdete után erre (a lényegre) már nincs lehetőség. 3. Az ügynököknél sokkal-sokkal bűnösebbek a rendszer kutyái: a vérbírók, a pufajkások, a tartótisztek, az önként szolgáló (és be- feljelentő) pártfunkcionáriusok, területi és szervezeti párt- és rendőri vezetők, stb. Ők azonban a közvélemény számára nem elég egzotikusak, utánuk és a családjuk után nem kutakodik a sajtó. Nem tárják fel a vagyoni helyzetüket, jelenlegi pártkötődésüket, munkahelyüket. Bezzeg az ügynök, az bűnhődjék hetediziglen. 4. Bájos műfaj, amikor a rendszerváltozás után született fiatalok és frusztrált politikai idióták vájkálnak és ítélnek általuk nem tapasztalt helyzetekről, ismeretlen emberekről és viszonyokról. És harminc évvel később ügynökségen akarnak rajtakapni korosabb politikai szereplőket. Amikor mindannyian tudjuk, hogy ami eddig nem szivárgott ki róluk, az már nincs is. Antall József korrekt és tisztességes ember volt, egyúttal történész. Jól ismerte a kommunista rendszer működését. Megélte, megtapasztalta kezdettől a végéig, többféle nézőpontból. Nyilván nem csak az őt támogató pártok képviselőinek a dossziéit nézte át, hanem a sajátját és a hozzá közel állókét is. (Személyesen tapasztaltam, hogy 88-89 fordulóján még konspirált. Politikailag érzékeny leveleket nem adott postára, hanem személyesen kézbesíttette.) Ő már akkor végiggondolta, miért nem akarja nyilvánosságra hozni az ügynökdossziékat. A halála után, még kb. 2000-ig lehetett volna értelme megtenni. Antallt már nem lehet megkérdezni, de Kövér László - aki az első Orbán-kormány idején ennek az ügynek alighanem a gazdája volt, s még utolsóként dönthetett volna másként - már többször elmondta az álláspontját, s ma is meg lehet kérdezni. A magam részéről azért sajnálom, hogy az akták a rendszerváltás után nem kerültek nyilvánosságra, mert történelmi lehetőséget szalasztottunk el egy politikai rendszer napi működésének a letapogatására és történészi dokumentálására. Az érintetteknek ugyanis érdeke lett volna őszintén feltárni az életüket vagy védeni magukat a többiekkel szemben. Bármi van a mágnesszalagokon, az nem az élet, nem a valóság, legfeljebb annak összemaszatolt nyomai. A történészeknek fel kell kötniük a fehérneműt, amikor elemzik ezeket a "dokumentumokat". (A rólam szólókat például teljesen átszövi a "rendelés". Nem a valóság tárul fel az egyes ügynöki jelentésekből és az összeállított és feljebb küldött összefoglaló jelentésből, hanem az a koncepció, amit a "nyomozást" vezető rendőrtisztek előfeltételeztek, illetve amit szerintük "odafent" vártak.
zakar zoltán béla
2017. március 07. 11:06
Lalee Virgin!-"MN"
marko11
2017. március 07. 10:25
engem most már sokkal jobban érdekelnének a mai disznóságok feltárása, mint a régieké
tango47
2017. március 07. 09:45
Az internetre felkerült azok névsora, akik működtették a rendszert. Kovács 22 János tartótiszt a kutyát sem érdekli. Ugyanígy gondoskodtak arról már a "rendszerváltás" előtt, hogy néhányan kimaradjanak, néhányan pedig bekerüljenek a "civil" érintettek közé. Mindenkit (engem is) csak azok a nevek érdekelnek, akiket ismerünk (művészvilág, politika) a többi név senkinek semmit sem mond az érintetten és annak családján kívül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!