A mi Arany-tartalékunk

1 Elnyugszik a bajnok. Zord homloka rémlik: halmon eke-hullám, szántás feketéllik; már őszül a tölgyfa, ázott busa bálvány, beléje-karolva hétszínü szivárvány. Jöszte, arany dárda, felhőn kiszögellő! Kergeti a záport kopó-inu szellő. Szunnyad a vén bajnok. Míg álma fereszti, álmát a világnak tajtéka befesti... Búborék-alakok gyülekezve kelnek, habjai a benső, álomi tengernek, játszva szelid szűzet, daliát, vad rémet, hajdanként mutatván, mit nem ád az élet. Alattuk a mélység végtelen örvénye horpad a homályba, fodrosúl a fénybe, testtelen imbolygás tág űrben lebegve, valóbb a valónál: lélek tiszta kedve. Hullámok, hullámok lengedezve szállnak, tükrei kékségnek, öblei homálynak, csigázva, gyöngyözve, bukdosva rogyásig, elalél az egyik, iramlik a másik - Hej, méz-ölü róna! hej, bor-hasu hegylánc! soha táncot ehhez foghatót te nem látsz: rokolyák lengése, csizmák dobogása sellő-vigalomhoz csak dér kopogása. Alszik az ősz bajnok, piheg, mint a gyermek, álmának habjai zengőn feleselnek és palota épül a puszta beszédből, ráfészkel a napfény, tornya égig ér föl... 2 Dőlve éji menny falára messze villog Rezi vára, szikla-csontváz koponyája: cenk Ser bolgár ottan mulat, fáklyák tűze ver rőt lyukat a fekete éjszakába. Padka végén az egérke álmos, félig szúny, de mégse, tej-képébe fut a vére: mennyi tudja, egy se mondja: szakállak és kelyhek sorja, üszköt vet a fáklya széle. Kapu alja mintha forrna: társzekerek, húzva, tolva, döngnek, szinte a pokolba... "Pedig, pedig, cenk Ser bolgár! óvna tőled a szent oltár, hogyha emberséged volna!" "Itt vagyok én... új leventéd... nem vonlak már, gyere önként, elfeledjük, ami történt..." Deszka reccsen, rogy a korlát, mint ha fészek ejt fiókát, lenn a vár-árok vet örvényt. Suttogás száll hajnaltájra: "E vígságnak nagy az ára..." Mind, akár ha lába fájna, cenk Ser bolgár maga ropja, forgószélben szénaboglya, beledermed Rezi vára. Eldől a láng, sötét minden, tócsa terül, ital nincsen, szolgák dúlnak kinn a kincsen, törnek a telt társzekerek, az egérke ott pityereg, vörös kakas kél a szirten. És azóta Rezi vára téli szélvész citerája boszorkányok kéjtanyája, éji lidérc fenn ha gyúlad, cenk Ser bolgár ottan múlat. Régi mese régi fátyla. 3 Tisztelt egybegyűlt közönség! - Vagy lám, senki sincsen itt, hogy dézsából rája-öntsék egy vers összes rímeit? Akkor hát: te szent magány! all inexportable et magne, kinek hátát egy se látja, ha perlője, ha barátja, lélek-sivatagba sejk, szú-vezér and as you like: nem bírsz nem figyelni énrám, ich spendiere dir poémám. S hogy ez explicatio vajjon invocatio, vagy csak dedicatio: döntse el a ratio. De a sok szóból elég: valamit már, úgy hiszem, mondanom is illenék; mert én ugyan felteszem, hogy a tisztes és kopott szóknak éden-állapot, ha görögnek fel-alá s hasmánt, mint a vízfolyás, nyűg nekűl - hisz gondolat oly sok járt a toll alatt, fenkölt eszme-lángverés, hetven horgú érvelés, tarka-barka tünemény, szülemény, meg sülemény, hogy a szédült szók evégett nem bánnák az ürességet; ah, de hátha (gond biz' e') valaki még elolvassa s rám szól academice, mint a szél a szélkakasra: inkább kezdem szép mesém; jobban mondva, kezdeném, s közben elfütyült fejemből... 4 Fordul az ég maga fenségében, fordul a föld maga inségében egy-virágnak kelyhe, szirma, egy-törvénye az esztendő, mellyel a szegény veszendő általfogni bírja. A Teremtő egy élettel áldott, le nem tépem azt a szép virágot, aki bölcs, ám többre jusson, én az illatát ha érzem, s olykor ujjam is bevérzem, mint oktondi asszony. Félszáz évig az idő ha zordúl, az emberfő téliebbre fordúl: üres tökhéj botra tűzve, ajkatlan száj, merev orca, mint egy gyermek kése karca vettetik a tűzre! Izzik a menny, izzik a medence, a temető száz égő kemence, vérző tetem a kereszten, rög a dunna, sár a párna, mégis mindnek örök álma a jóságos Isten. -Weöres Sándor- Negyedik szimfónia - Hódolat Arany Jánosnak

Edvárd király, angol király léptet fakó lován. Országából a zsidókat bátran kiűzte mán. Pokolfajzat lett Edvárdból, Homofób és vérivó, Démonizálja Arany, s Mel (Gibson...) így állt bosszút a zsidó. :-)

Arany elvtárs antiklerikális szennyműve, a János pap országa az Aranybulla idején játszódik. A magyar nép fekélyeként megnevezi a németet és a katolikust. Csak azt a kép csoportot nem, amit az Aranybullába foglalt a kor magyar köznemessége, mint főellenséget. A muzulmánt és a zsidót...

Remélem ez a sok mínusz nem Aranynak szól. Az írás tartalmával sincs különösebben baj, marad a szerző személye. :)